Kultúra

Will Smitht megrázta A függetlenség napjában megformált karakterének sorsa

A színész végre megszólalt azzal kapcsolatban, ahogyan a készítők kiírták Steven Hiller figuráját a folytatásból. Vigyázat: spoilerveszély!  

Miként az ismeretes, Will Smith nem lesz benne az 1996-os A függetlenség napja idén érkező folytatásában, miután a színész és a 20th Century Fox a múltban nem tudott megegyezni egymással a visszatéréséről. A rajongókat régóta lázban tartó ügynek a stúdió decemberben tett pontot a végére, méghozzá azzal a némiképp undok húzással, hogy nem egyszerűen visszavonultatták, hanem eltették láb alól a vagány vadászpilóta, Steven Hiller karakterét. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy Smith a már beharangozott harmadik részben sem térhet majd vissza, amely azzal együtt, hogy a hőse meghalt, úgy tűnik, kissé megviselte a 47 éves színészt, aki a minap így nyilatkozott a történtekkel kapcsolatban:

Az Öngyilkos osztagon dolgoztam, amikor A függetlenség napja 2 forgott. Roland Emmerichkel beszéltünk is róla. Az előzetes nagyon klasszul néz ki. Könnybe lábadt szemmel fogok ücsörögni, amikor kijön a film. Szörnyű volt megtudni, hogy mi történt a karakteremmel.

Valóban jól elbánt tehát a Fox Smithszel és a figurájával, noha azt sem szabad elfelejteni, korábban sokat udvaroltak neki, hogy ismét elvállalja Hiller szerepét. Az alapfilm után a második felvonást is rendező Roland Emmerich mozijához a múlt hónapban jött ki a színész által is említett első előzetes, és egyelőre tényleg nem tűnik rossznak A függetlenség napja 2, amely június 24-én fog debütálni az amerikai mozikban.

Forrás: Yahoo Movies via Vulture

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik