Kultúra

Második világháborús filmet forgathat Christopher Nolan

A legfrissebb értesülések szerint Nolan a második világégés egyik legrendkívülibb hadműveletének történetét fogja filmre vinni.

Noha még nem érkezett hivatalos bejelentés arról, hogy bármi is készülne, az IMDb oldalára a közelmúltban felkerült Christopher Nolan kidolgozás alatt álló új produkciója, amely ráadásul már premierdátummal is rendelkezik: ez 2017. július 21-én esedékes. A mozis adatbázis egyelőre ismeretlenként jelöli meg a projektet, azonban a The Playlist a francia La Voix Du Nord lapot idéző információi szerint ez egy, a második világháború idején játszódó film lesz, amely a híres Dinamó hadművelet megtervezését és kivitelezését fogja feldolgozni.

A Dinamó hadművelet az 1940-es dunkerque-i csatához kötődik, ahol a harcoló felek a La Manche csatorna partján védekezésbe kényszerült francia–brit szövetség, illetve a Harmadik Birodalom Belgiumba betörő csapatai voltak. A nevét a hadműveletet kidolgozó és vezető Bertram Ramsay altengernagy doveri központjaként szolgáló gépteremről kapó akció során a britek mintegy háromszázezer szövetséges katonát mentettek ki a német csapatok által körbezárt Dunkerque térségéből 1940. május 26. és június 3. között.

Forrás: The Playlist via Collider, Wikipedia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik