Masszív, néhol kissé zavaros fejtegetésbe kezdett Hajós András előadóművész a rajongói Facebook-oldalán az Ákos vs. Telekom ügyről csütörtökön. Kezdetben megjegyzi, nagy örömmel olvassa a szerződésbontást, de ez “nem káröröm”. Tisztában van Ákos munkásságával, és annak örül, hogy a Telekom végre tettben is kiállt az értékválasztása mellett. Ahogy fogalmaz:
Örömöm annak szól, hogy egy nagyvállalat végre a gyakorlatban is megmutatja, hogy pénzügyi támogatása nem csak jófejségbe bújtatott önreklám vagy kormányzati kapcsolattartás lehet, hanem valódi értékválasztás.
Ezután jön a zavaros rész, hogy vajon a Telekom Ákost, mint támogatott művészt, vagy mint reklámfelületet hagyta-e ott. Ezután azt fejtegeti, hogy Ákos túl nagy és elismert művész ahhoz, hogy támogatás járjon neki eleve egy ekkora cégtől, aminek inkább a fiatalabb, kevésbé híres tehetségeket kéne felkarolnia. és itt jön a nyílt levél lényege, hogy közölje a Telekom, hova mennek az Ákostól elvett milliók.
Nem kétlem, hogy számos programjukban forintmilliókkal támogatnak nemes ügyeket, ez meg egy reklámszerződés volt. De kérem, ne bújjanak most könyveléstechnikai kifejezések mögé. Most, amikor éppen ki mertek onnan lépni! Talán sokunknak tetszene, ha a történet nem ott érne véget, hogy ki nem kap, hanem, hogy ki igen! Az Ákos alól felszabadult pénznek most hírértéke van, jó lenne végigvinni a sztorit…
Végül azt kéri, támogassanak ebből az összegből csekélyebb pénzekkel több száz másik zenekart, de őket ne “befutott sztárok, magas kattintottságú internet-üstökösök között” kutassanak, hanem értő zenészek és tanárok tippjei alapján csapjanak le a tehetségekre. Itt elolvashatja a teljes nyílt levelet.