Alföldi Róbert a 7óra7 című színházi blognak a tévés szereplései kapcsán elmondta, hiába gondolják mások, hogy a kereskedelmi televíziós szereplései kilógnak a színházi munkái és a közéleti megnyilvánulásai közül, ő nem aszerint működik, ahogy azt mások elképzelik.
Ha nem tévézek, nem lennék az, aki vagyok, és nem lettem volna a Nemzeti Színház igazgatója sem. Az a fajta ismertség, amit a tévé ad, fontos része az életemnek. Hogy kíváncsiak rám, hogy nem kell azért küzdenem, hogy észrevegyék, amit csinálok.
A közéleti témákra áttérve Alföldi Róbert elmondta, hogy szerinte az az igazán nagy tragédia Magyarországon, hogy négymillió ember nem megy el szavazni, vagy hogy egy kétmilliós városban háromszázezer szavazattal lesz valaki polgármester.
A hatalmat ellenpontozó hősi „muszáj herkulesi” szerepbe szerinte a Nemzeti Színház igazgatójaként sodródott bele, ahol a munkatársaival erősen hitt abban, amit jónak gondoltak.
Csakhogy nálunk most az a helyzet, hogyha tisztességesen végzed a dolgod, az már pont elég ahhoz, hogy barikádharcos legyél, jelentette ki.
Szóba került az is, hogy miért van kevés esély egy beszélgetésre a Nemzeti új igazgatójával, Vidnyánszky Attilával:
Kétfélét gondolunk a színházról, a különbség az, hogy én tisztelem az ő szakmaiságát, ő viszont nem tiszteli az enyémet. Az biztos, hogy a jelenlegi helyzetben nagyon elgondolkodnék, hogy egyáltalán leüljek-e vele.
Ráadásul ez nem is lenne egyenrangú felek beszélgetése, ami a Teátrumi Társaság és a POSzT. Mindemellett úgy gondolja, hogy annak kell gesztusokat tenni, aki erősebb hatalmi helyzetben van.
Alföldi az interjúban azt is elárulta, hogy volt olyan vidéki színház, ahol a helyi politika az első rendezése után megtiltotta, hogy visszahívják.
