Köztudomású, hogy a Fear The Walking Dead létét annak köszönhetjük, hogy a nézők/rajongók zombiigényét már nem tudja kiszolgálni a The Walking Dead, így kaptunk egy spinoff-szériát, amely képes lehet betölteni az apasorozat által keltett űrt, annak szüneteltetése idején. Az AMC dicséretére szóljon, nem csupán egy The Walking Dead 2.0-t akartak készíteni, hiszen azon túl, hogy a keleti partról a nyugatira helyezték a cselekményt (ráadásul Los Angelesbe, az Amerikai Egyesült Államok második legnagyobb városába), az eddigi karakteres figurák után teljesen hétköznapi szereplőket kapunk, és jól visszamegyünk az időben, hogy lássuk miként indult az apokalipszis. Tény, hogy vannak erős momentumai a sorozatnak, sőt a pilotepizód után én is lelkesen fogalmaztam, de azért hat epizód után már akadnak problémák bőven, s azok, amiket pozitívumként fogalmaztam meg, már korántsem nyerők hosszú távon.
Ugyanis a fentebb leírt „hétköznapi” jelző helyett úgy is fogalmazhattam volna, hogy a szereplők többsége leginkább
hiszen a széria csupa olyan karakterrel van teletűzdelve, mint Travis, az irodalomtanár (akinek legnagyobb elért eredménye, hogy rábírta egyik diákját Shakespeare-művek olvasására), vagy a neje, Madison, aki szintén ugyanabban az intézményben csinál „nem tudjuk mit”, de legtöbbször okvetetlenkedik. Ott van Travis előző felesége és annak fia, akik állandóan csak nyafognak, de a „haragszunk apára a válás miatt” érv elég gyenge lábakon áll. Az egyetlen valamirevaló szereplő, akiben lehet kraft, az Madison fia, a heroinista Nick, ami azért erős felütés, hiszen, ha valahol nehéz megszerezni egy napi fejadagot, az speciel pont egy zombiapokalipszis. A szezon közepén ismerjük meg Salazart és családját, benne még lehet potenciál a jövőben, hiszen a guatemalai borbélyt múltja elég sötét részletet rejt. De ne feledjük az évad végén a famíliát és szűkebb pátriáját megmentő gazdag ingatlanügynök Strandet sem, valószínűleg általa „evezünk majd más vizekre” a következő évadban, és segítőkészsége vélhetően tartogat még hátulütőket.
Spoiler: a következő szezon vélhetően egy hajón kezdődik majd. Spoiler vége
Hármójukon kívül azonban mindenki csak rinyálni tud, jellemző, hogy Travis például a negyedik rész végén kezdi elfogadni, hogy a fertőzöttek már nem emberek a fogalom klasszikus metafizikai értelmében. Nem kapunk olyan szereplőket, mint a The Walking Deadben, nincsen íjjal lövöldöző redneck, nincsen katanás rasztacsaj, vagy kómából felkelt sheriff.
Ez persze valahol törvényszerű is, hiszen a sztori elvileg egy olyan világban játszódik, ahol a Z-betűs szó nem létezik, senki sem érti, hogy mi történik a fertőzöttekkel, mindenki össze van zavarodva. Viszont ha már prequel-sorozatot kapunk, a mindennapok drámái mellett nem lenne rossz, ha megtudnánk, ki volt a zero patient (ha már a széria plakátja azt harsogja, hogy „A félelem itt kezdődött”). A kormányzat döntéseire sincs rálátásunk, sőt, a hadsereg megint lelketlen szervezetként van feltüntetve, ahogy a legtöbb hasonló zombifilmben: megkérdőjelezhető parancsokat teljesítenek, irracionális döntéseket hoznak válsághelyzetben, és ha éppen nincs élőhalott a közelben, fiatal, csinos lányokat abuzálnak.
Van egy másik hatalmas probléma is, hiszen a sorozat hiába ugrik 2400 mérföldet a térképen, a sztori ettől még ugyanabban az amerikai jóléti társadalomban játszódik, mint a The Walking Dead. Pedig mennyivel érdekesebb lenne azt látni, mi történik mondjuk fekete-Afrikában, vagy Japánban, esetleg Észtországban. Elsősorban amerikai közönséget kiszolgálni kívánó sorozat esetén azonban sajnos törvényszerű, hogy nem lépjük át az államhatárokat, már egyáltalán az is „furcsa” lehet sokaknak, hogy a főszereplők között akad öt latin-amerikai is. A szezonzáró is hagyott kivetnivalót maga után (még a lezárás ellenére is, ami olyan tipikus „walkingdeadesre” sikeredett), idővel a szereplők is irracionálisan kezdtek működni, de legalább Travis kapott egy olyan sokkot, ami ha nem is indítja el a The Walking Dead-es Rickké válás útján, de azért tartogat érdekességeket a jövőre nézve.
Látom én a szándékot, ez csak egy amolyan előjáték volt az AMC részéről, megfigyelni, hogy a nézők hogyan harapnak rá az új szériára, aztán majd a következő évadban el lehet kezdeni lődözni a patronokat, amik egyelőre még csak időzített bombaként ketyegtek az első szezonban: mi lesz az első két részben látott Tobiasszal, a pattanásos nerddel, aki már régóta készül az apokalipszisre, mit tartogat Salazar és Strand múltja, mi történik Travisszel, ha egyáltalán nem jut szintetikus drogokhoz? Vegyes érzés végigülni a Fear The Walking Dead első évadát, de azért nem rosszabb, mint az apasorozat második szezonjának első fele, ahol a szereplők egy farmon agonizálnak. Nem nyűgözött le, de a második évadot is elkezdem majd.
