Vietnam
Az ország nemzeti mozgalmának elindítója, vezetője, később tizenöt évig a kettészakadt ország északi felének elnöke halála után majd ötven évvel még mindig legenda és példakép a délkelet-ázsiai országban.
Számos köztéri szobrát csodálhatjuk meg, sőt, minden év tavaszán, a Kommunista Párt alapításának évfordulóján arcképével (valamint egyes esetekben Marx és Lenin portréjával is) díszített leporellókkal és plakátokkal díszítik fel az ország legnagyobb városait, köztük a róla elnevezett Ho Si Minh-várost. Idén ezt tetézte, hogy Vietnam áprilisban ünnepelte a vietnami háború befejezésének negyvenedik évfordulóját, így az emberekre valószínűleg minden sarkon Ho apó nézett vissza.
Fotó: Fotini et Nicolas
Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (Észak-Korea)
A harmadik generációs diktatúrában komoly személyi kultusz hódít. A második világháború végén a japán megszállás alól felszabaduló ország nem élvezhette sokáig a szabadságot: 1948-ban hatalomra került a Nagy Vezér, Kim Ir Szen, aki egészen 1994-ben bekövetkezett haláláig vezette a kommunista országot.
Az ötvenes-hatvanas években (természetesen köszönhetően a nagyhatalmú északi szomszédok baráti hátszelével) fejlett országnak számító Észak-Korea a Szovjetunió felbomlásával és Kína nyugat felé nyitásával hanyatlásnak indult: a Kim Ir Szen posztját 1994-ben megöröklő legidősebb fiú, Kim Dzsongil (Kedves Vezető) tizenhét éves uralma alatt mindennapossá vált az éhezés (akár hárommillióval is csökkenhetett emiatt az ország népessége), a nemzetközi segélyek pedig minden esetben jutottak el a rászorulókhoz.
A Vezetőnél 2009-ben hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak, 2011-ben hunyt el, székét legkisebb fia, Kim Dzsongun kapta meg.
Számottevő változást ez nem hozott, a diktatúra továbbra sem nyitott a világ felé, sőt, a koreai háborúnak (1950-1953) véget vető fegyverszünetet is felmondták két évvel ezelőtt. Továbbra is léteznek fogolytáborok, sőt, 2006 óta több (legalább három) sikeres kísérleti atomrobbantást is végrehajtottak.
A főváros utcáin és terein mindhárom vezető képe, valamint Kim Ir Szen és Kim Dzsongil szobrai is megtalálhatóak, de a huszonötmilliós ország lakói természetesen a kisvárosokban, gyárakban, falvakban, metrókocsikban és az épületekben, vagy épp otthon sem szabadulhatnak a látványtól.
A legvadabbak talán a gyermekeket ölelgető, gyártosort megfigyelő, vagy épp fiával virágok közt mosolygó Kim Ir Szen-mozaikok – ez az az ország, ahol a szürrealista művészet tényleg nem ismer határokat.
Fotók: comradeanatoli / Benjamin Jakabek / stephan / Roberto Saltori / John Pavelka
Oroszország
A világ legnagyobb területen fekvő, száznyolcvan Magyarországnyi országa az 1917. novemberi bolsevik hatalomátvételtől egészen 1991 karácsonyáig termelte ki magából a szovjet vezetőket, akik közül néhányan nem vetették meg a személyi kultuszt, így az országban bárhol beleütközhettünk egy Sztálint, Lenint, Trockijt, vagy épp Hrucsovot ábázoló műalkotásba.
Most, huszonnégy évvel később az ország még mindig tele van a mozaikjaikkal, szobraikkal és domborműveikkel, mivel eltakarítani őket túl sok munkát, időt és pénzt venne igénybe.
Vagy az oroszokat mindezek egyszerűen csak hidegen hagyják.
Fotó: Wikimedia Commons / Igor Bertyajev / Vsevolodionov / cbaisan / mutatedjellyfish
A keleti blokk volt államai
Természetesen nem csak Oroszországban, hanem a második világháborút követően kialakult szovjet blokkban (Lengyelország, Románia, Bulgária, Albánia, Jugoszlávia, Magyarország, Csehszlovákia, NDK, Lengyelország) is tömegével kerültek közterületekre szovjet vezetőket ábrázoló műalkotások.
Ezek jó része a kilencvenes-kétezres évek folyamán eltűnt, de néhány nagy túlélő – mint ez a kis ukrán vonatállomáson látható Lenin-mozaik – még mindig emlékeztet az évtizedeken át fennálló helyzetre:
Kuba
Az 1952-es elnökválasztás első fordulóját követően a korábban már tizenöt évig (1933-1948) irányító Fulgencio Batista második államcsínyével újra magához ragadta a hatalmat, de az általa továbbra is kijelölt út országos méretű ellenállást váltott ki. Több ellenzéki csoport jött létre, melyek egyikét Fidel Castro vezette. Az egy évvel későbbi, Moncada-laktanya elleni fegyveres, de sikertelen támadása indította el a szigeten folyó, Che Guevara és Castro által fémjelzett forradalmat, mely hat éven át, egészen Batista 1959. január 1-jén történő távozásáig tartott.
A hatalmat Fidel Castro ragadta magához, aki ugyan röviddel hatalomra kerülése után még arról beszélt, hogy ők bizony nem kommunisták, de természetesen ez nem volt igaz: demokratikus választások helyett egy triumvirátus vette át a halmat, 1961-ben elmondott beszéde pedig hivatalosan is elindította az ország kommunista állammá alakítását.
Különböző pártok összevonásával 1963-ra megalakult a Kubai Kommunista Párt, melynek vezetője Fidel Castro volt, de az ország vezetését egészen egészsége nagyfokú romlása miatti 2008-as lemondásáig ő látta el. Azóta öccse, Raúl Castro (1931-) vezeti az országot, aki ugyan nem hozott pálfordulást a vezetésben, de a következő években talán tud majd javítani az ország gazdasági helyzetén.
Che- és Fidel-ábrázolásokkal az ország minden településén találkozhatunk, változatos formátumban és méretben, sőt, ezernyi street art alkotáson keresztül is.
Fotó: Martin Abegglen / Rog01 / Chris Goldberg / Phil Guest
Kelet-Németország, a volt Német Demokratikus Köztársaság területe
Az 1949-1990 közt szovjet megszállási zóna részeként működött NDK ugyan szocialista épített öröksége jó részét már eltüntette, de mozaikok, köztéri szobrok és falfestmények tucatjai őrzik még a kor emlékét.
Fotó: gravitat-OFF / Rob Schleiffert
Peking, Kína
Az ikonikus Mao Ce Tung-portré továbbra is sok kínai épület falán lóg, de valószínűleg legtöbben ezt az elhelyezését ismerjük:
A képen a majd fél évezreden át a kínai császárok lakhelyeként és központjaként ismert Tiltott Város egyik bejárata, a Tienanmen-kapu látható, rajta a 6×4,6 méteres, Ge Xiaoguang (1953-) 1977-ben készült olajfestményével. A képet minden évben a művész néhány száz méternyire lévő stúdiójába szállítják, ahol maga Xiaoguang javítja ki az eltelt hónapokban az időjárás és a légszennyezettség miatt keletkezett sérüléseket, hiszen október elsején, az államalapítás ünnepén Mao képe mégsem lehet koszos és sérült.
Természetesen a kommunizmus többi (vörös) csillagának portréja sem hiányzik az országból, az utolsó maoista faluként emlegetett Nandzsiban – a település az utolsó olyan helyek egyike, ahol még mindig szigorúan követik Mao elveit – például nem csak Mao, hanem Lenin, Sztálin, Engels és Marx több méter magas képmása is látható a központi Dong Fang Hong tér körül.
Fotó: Garrett Ziegler / Peter Morgan / Frühtau
