Szálasi Ferenc és Rákosi Mátyás ideológiája sokban nem egyezett, de az elmeorvosok szerint mindketten pszichés gondokkal küzdöttek.
A „nemzetvezető” vizsgálatát 1939-ben végezte el Bakody Aurél. A lipótmezei elmegyógyintézet főorvosa Szálasi 1935-ös írása, a Cél és követelések alapján jutott arra, hogy a nyilas politikus skizoid pszichopata (életidegen kóros személyiség) volt. Légvárakat épített, nem tudta reálisan felmérni a helyzetet. Szálasi új szavakat gyártó, mondatokat pufogtató, bizarr logikájú ember volt, „jelentéktelen tartalmú bölcsességeket” pátoszosan adott elő. Légvárakat épített. Ez számos esetben mutatkozott meg: 1945 márciusában – a főváros szovjet kézre kerülése után – is töretlenül hitt a német győzelemben.
„Államcél és államélet egymást szervesen ki kell egészítsék, egymással párhuzamosan kell haladniuk. Ennek a szervezett párhuzamnak élőszóban meghatározott, ésszerűen és célirányosan alkotott törvénye, az állam munkaruhája: az alkotmány. Ezen az alapon épül az államösszesség dicsőségének, nagyságának és boldogságának háza.
Az államban csak egy politikus van: a vezetőpolitikus, aki egyetemlegesen intézi az államéletet az állam célkövetelései szerint. A többi szakember. A vezetőpolitikus az állam első szolgája, az államcélra való törekvés első munkása. Ő tervezi, szerkeszti és állítja munkába az államgépezetet”. (Szálasi Ferenc – Cél és követelések, részlet)
Rákosi Mátyásról csellel készült egy Rorschach-teszt, amikor Illyés Gyulánál és feleségénél, Kozmutza Flóra pszichológusnál vendégeskedett. „Flóra néni mondta, hogy ő ilyen teszteket gyűjt, és álljon már kötélnek” – mesélte egykori tanáráról, a XXI. századnak Bagdy Emőke professor emeritus. Kozmutza Flóra a tesztről elfeledkezett, csak a kilencvenes évek elején küldte el a lipótmezei elmegyógyintézetbe. Bagdy Emőke azt mondta, a sztálinista diktátor ugyan nem volt elmebeteg, de egy nagyon erőszakos paranoid személyiség volt. Problémáinak alapja a paranoiája, túlzott gyanakvása volt, jó képességei ellenére sem érezte elég okosnak magát. Gyanakodott az őt túlszárnyalókra, a jobb képességű – vagy annak vélt – embereket kíméletlenül megsemmisítette szavakban, tettekben is. A rögeszmés üldözési mánia miatt szüksége volt ellenségre, és ha éppen nem volt, keresett. További részletek az RTL Klub kedd esti, XXI. század című műsorában.
Rákosiról a teszt egyébként azt is igazolta, hogy a látszólag erős diktátor maga is félt, szorongott. A történészek szerint érzelmeivel nem lehetett megfogni, egyéniségét saját családjában is álcázta, A családban csak ő maradt Rákosi, testvérei Birók lettek, és a nyilvánosság előtt ”Rákosi elvtárs“ volt a titulusa. A kultúra napja előtt érdekes arról is megemlékezni, hogy az ötvenes években Rákosi Mátyás átiratta volna a Himuszt Illyés Gyulával, új nemzeti verset akart, de a költőfejedelem nem vállalta a feladatot.
A paranoia olyan téves eszmerendszert takar, ahol a tünetek kizárólag a gondolkodás tartalmi zavaraiban nyilvánulnak meg. A betegség leggyakrabban a 30–40-es életévekben lappangva keletkezik, fejlődik ki. A beteg kóros következtetések logikusan felépített rendszerét alakítja ki, amely egy bizonyos témakörben befolyásolhatatlan meggyőződéssé válik. A „nagy embereknél” ez az értetlenség gyakorta vezetett pszichotikus depresszióhoz. Költőkről, politikusokról ma már tudható, mit okozott, hogy felerősödött másokkal szembeni gyanakvásuk, bizalmatlanságuk, saját igazságukba vetett hitük. Ez csak addig nem kóros, amíg nem kapcsolódik hozzá megszállottság.
A téveszme lényege ugyanis, hogy minden felett álló. Sem ellenérv, sem bizonyíték nem ingathatja meg. Attól kóros, hogy a vita, a kétség nem gyengíti, hanem erősíti, rendszerré terebélyesíti. Szinte mindenki alkalmas a paranoiditásra, a dolgok „látszata mögötti igazság felismerésére”. Ezzel szemben a paranoiás körömszakadtáig védi elméletét. Akkor is, amikor annak téves volta már nyilvánvaló. A betegség kizárólagos tünete a gondolkodás tartalmi zavara. A beteg külseje, magatartása, beszédmodora nem különbözik az egészségestől. Legfeljebb túlzott magabiztossága, szenvedélyessége kelthetne gyanút, hiszen a paranoiás olyan, mintha. Gondolkodása azonban szélsőségesen katatímiás.
A paranoiás világa kerek. Ilyen személyiségű emberből nagyon sok van, de csak kevesen lesznek közülük betegek. A nyilvánvaló betegséget leggyakrabban pszichogén ártalom — vélt vagy valós sérelem — indítja el. A paranoia viszonylag ritka betegség. A betegek nagy része soha nem kerül pszichiátriára. Környezetük legfeljebb megszállottnak tartja őket, nem elmebetegnek, ami vonzó főleg a kevésbé iskolázott, befolyásolható emberek között. A hatalmi struktúra belső törvényszerűségei révén könnyen lehet hangadó tekintélyes körökben is. Mivel azonban minden cselekedetét, minden megnyilvánulását továbbra is meglevő kóros meggyőződése irányítja, ez a felemelkedés rendkívül veszélyes lehet, mivel a paranoia fertőző. Néha már szinte megállapíthatatlan, hogy egy közösségen belül ki a valódi beteg. A „fertőződés” szerencsére csak látszat, a többiek nem válnak igazán beteggé, és az igazi beteg kiemelése után hamarosan korrigálják is hibás meggyőződésüket.
