A pozsonyi képviselőtestület csütörtök este szavazta meg a díszpolgári címet abból az alkalomból, hogy az énekes a nyáron töltötte be 75. életévét. Az indoklás szerint Karel Gott hozzájárult a cseh és a szlovák nép közti barátsághoz és megértéshez a popzene területén, és Prágán kívül Pozsonyt is képviseli Európában, sőt szerte a világban.
Lejáratják a címet?
A díszpolgári cím adományozása, amelyet pozsonyi lakosok és a helyi showbusiness képviselői kezdeményeztek, élénk vitát váltott ki arról, hogy megérdemli-e az énekes a meglehetősen politikai természetű elismerést – jelentette a CTK cseh hírügynökség Pozsonyból.
Milan Ftacnik polgármester rámutatott, hogy Gott gyakran látogat a szlovák fővárosba, és a pozsonyiak szeretik őt. A politikus ellenfelei szerint azonban a titulus odaítélése a popénekesnek “nem helyénvaló”, és lejáratja a díszpolgári cím intézményét.
Arany, és Cseh Csalogány díjas művész
A tágabb, majd szűkebb hazájában (Csehszlovákiában, illetve Csehországban) az év legjobb férfi előadójának járó Arany, később Cseh Csalogány díjat eddig 38 alkalommal elnyerő Karel Gott nem az első cseh állampolgár, akit Pozsony tiszteletbeli lakosává avatnak: 2009-ben Václav Havel volt csehszlovák, későbbi cseh elnököt tüntették ki vele.
A 75 éves énekes, “a Kelet Sinatrája” a 38 éves Ivana Gottovával él házasságban. Legkisebb gyermekét, a hatéves Nelly Sofie-t szeptemberben íratta be az iskolába, ugyanoda, ahova nővére, a 8 éves Charlotte Ella is jár.