Sztankay István színművész szeptember 12-én, 79 évesen, hosszas betegség után hunyt el.
A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész 1936-ban született. A színművészeti egyetemre 1957-ben vették fel, majd diplomája megszerzése után Miskolcon játszott két évig, majd a Nemzeti Színházban 11, a Madách Színházban pedig 14 évig dolgozott, 1991-ben szerződött a József Attila Színházhoz, ahol 2006-ban örökös tag lett.
Sztankay Istvánt péntek délután fél négykor kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben. A sokszáz fős gyászoló tömegben pályatársai, neves művészek is jelen voltak.
Fotó: Berecz Valter
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Hoppál Péter búcsúztatta először a színművészt, aki úgy véli, “közös feladatunk, hogy megbirkózzunk Sztankay István hiányával, mert életműve mindannyiunké.”
Majd Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója mondott beszédet.
“Az egyik legnagyobb színész volt, nem voltak műfaji korlátai. Szerettem vele dolgozni, előadás előtt bemenni hozzá pár percet beszélgetni”
Besenczi Árpád színművész, színigazgató elcsukló hangon köszönt el kollégájától.
“Boldog vagyok hogy ilyen nagy színésznek a barátja lehettem. Igazi férfi barátság volt a miénk, ismertük egymás életét, titkait. Mikor felhívtam 49 évesen, hogy megnősültem, azt válaszolta, az semmi, én meg 78 évesen.”
Léner Péter színházigazgató hosszan búcsúzott a színművésztől, akivel 64 évig voltak jóbarátok. 15 évesen játszottak együtt először, együtt jártak főiskolára, majd a Miskolci Színházban és a Nemzeti Színházban is együtt dolgoztak. Kórházi ágyán tőle üzent – szinte utolsóként – Sztankay István Bodrogi Gyulának, ahogy ezt a rendező beszédében is felelevenítette.
A színművész lánya, Sztankay Orsolya színésznő megható búcsúszavakat intézett édesapjához.
“Jó volt Sztankay István gyerekének lenni. Ő elsősorban színész volt; évtizedekig készült az apaszerepre, hosszú próbafolyamatnak lehettünk a részesei. Lassan felnőttünk mire készen állt. Egyszer azt mondta, “nyugi,amíg én vagyok,addig lehet bármi,nem kell felnőnötök.” Viszlát papa!”
A temetés ezután görög katolikus szertartás szerint folytatódott, majd Sztankay István egykori felvételét játszották le, amint Csokonai Reményhez című versét szavalta.
A sírnál egyházi énekekkel és számtalan koszorúval búcsúztak a gyászolók a Nemzet Színészétől.
