Kultúra

Meghalt Lorin Maazel

A világhírű amerikai karmester, zeneszerző már 10 évesen nagyzenekart dirigált, és még után a 74 esztendőn át.

 

A 84 esztendős művészt egy tüdőgyulladás szövődményei következtében Virginia állambeli házában vasárnap érte a halál – közölte a The New York Times Maazel szóvivőjére hivatkozva.

A világ egyik élvonalbeli dirigenseként tisztelt Maazel egészségi okokra hivatkozva júniusban mondott le a Müncheni Filharmonikusok vezető karmesteri posztjáról. Az amerikai maestro hároméves szerződésének 2015-ös lejárta előtt egy évvel távozott. Maazelnek ezt megelőzően elhúzódó betegsége miatt több koncertet is le kellett mondania az általa “a világ egyik legkifinomultabb együttesének” nevezett zenekarnál.

A karmester kiemelkedő félévszázados pályafutása során többek közt a Berlini Német Operát, a Bécsi Állami Operát és a New York-i Filharmonikusokat vezette.

 Lorin Maazel hegedûn játszik a Bécsi Filharmonikusok zenekarának hagyományos újévi koncertjén 2005-ben. Fotó: MTI

A Párizs külvárosában, Neuillyben született Maazel csodagyerekként kezdte, ötévesen már hegedűleckéket kapott, tízévesen egy nagyzenekart dirigált a New York-i világkiállításon, 12 évesen egyesült államokbeli turnéra indult, 15 évesen pedig hegedűművészként debütált.

“Történelmet csinált” 1960-ban azzal, hogy az első amerikaiként állhatott a karmesteri pultra Bayreuthban, 2008-ban pedig Észak-Koreában vezényelte a világtól elzárt országban az ott első élvonalbeli zenekarként fellépő New York-i Filharmonikusokat.

Szerepelt az edinburghi, a luzerni és a salzburgi fesztiválokon, és a világ nagy operáiban is vezényelt: a Metropolitan-be és a milánói Scalába is meghívták. A Scala júniusban bejelentett 2014-2015-ös programja szerint az Aidát dirigálta volna.

Maazel zeneszerzőként is hírnevet szerzett: első operáját 1984 címmel George Orwell regénye nyomán írta.

Halála előtt a feleségével együtt 2009-ben alapított Castleton Fesztiválra készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik