Kultúra

Éneklő apácáért őrül meg a világ

Sikere nyomán Cristina nővér viccelődve megjegyezte, reméli, hogy Ferenc pápa látta őt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk a 25 éves orsolyita apáca a The Voice nevű tehetségkutatóban szerzett világraszóló hírnevet.

A nővér igencsak meglepte a héten rendezett selejtezőben részt vevő énekeseket “vakon”, a színpadnak háttal ülve hallgató zsűri tagjait – köztük a sokoldalú Rafaella Carrát -, amikor azok megfordulva azt látták, hogy egy apáca adta elő lenyűgözően a világhírű R&B énekes dalát.

A szicíliai Cristina nővérnek bizonygatnia kellett, hogy valóban apáca: “Teljesen igazi apáca vagyok” – mondta, amikor a zsűri egyik tagja rákérdezett erre. Beszélt arról is, azért ment el a tehetségkutatóba, hogy megossza az emberekkel azt az ajándékot, amit kapott, a hangját. Viccesen megjegyezte, talán kap egy telefonhívást Ferenc pápától. Emlékeztetett arra, hogy a pápa arra bíztatta őket, hirdessék az igét, ő pedig úgy érzi, szereplésével ezt teszi.

A nővér végül a rapper J-Ax csapatába került a tehetségkutatóban. Döntését azzal indokolta, hogy megfogadta, ha továbbjut, annak a zsűritagnak a csapatát választja, aki először megfordul őt hallva. “Te meg én verhetetlenek vagyunk. Tudod, miért? Mert én vagyok az ördög, te meg a szentelt víz” – mondta J-Ax az apácának, akinek a színfalak mögött társai drukkoltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik