Kultúra

Bárki megszerezheti Roger Moore Aston Martinját

Elárverezi májusban a Bonhams londoni aukciósház azt a sárga Aston Martint, amelyet Roger Moore vezetett a Minden lében két kanál című televíziós sorozatban.

A ház tájékoztatása szerint ez az első alkalom, hogy az exkluzív DBS-modell árverésen szerepel. Az 1970-ben gyártott autó eddig ötször cserélt gazdát, de mindannyiszor magánszemélyek között. A jármű értékét 350-550 ezer font (131,1-206,1 millió forint) közötti összegre taksálják.

Az autót 44 évvel ezelőtt kifejezetten Roger Moore sorozatbéli karakterének, Brett Sinclair angol arisztokratának az ízlésére szabták. A “Bahama sárga” Aston Martin a széria másik főszereplőjének, Tony Curtis karakterének Ferrarijával együtt a 24 részes sorozat szimbólumává vált.

A Minden lében két kanál világszerte nagy népszerűségnek örvendett, és akkor ért véget, amikor Roger Moore elvállalta az első James Bond-szerepét.

A sárga Aston Martint először 1971-ben adták el, jelenleg 112 ezer kilométer van benne. Állapota kiváló, negyedik tulajdonosa ugyanis teljesen felújíttatta. 1997 óta az Aston Martin-gyárban tartják karban.

A kocsira a Bonhams évente – idén tizenötödik alkalommal – megrendezett Aston Martin-árverésén licitálhatnak az érdeklődők május 17-én Newport Pagnellben. A tavalyi aukció 10 millió font bevételt hozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik