A 2013 novemberében kiírt pályázatra 45 pályamunka érkezett be. A szakmai zsűri által legjobbnak tartott 15 látványtervre a közönség is leadhatta szavazatát a Expo 2015 Magyarország honlapon.
A grémium a közönségszavazás eredményét figyelembe véve hozta meg döntését szerdán – jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a magyar részvételért felelős kormánybiztos.
Szőcs Géza elmondta: egy második, két harmadik és egy különdíjat is odaítéltek; a kormánybiztosságnak mérlegelési joga van, hogy a funkcionalitási és költségvetési szempontokat is figyelembe véve melyiket és milyen formában építteti meg.