Kultúra

Meghalt Kristófi János

A nagyváradi festőművész 89 éves volt.

Kristófi János 1925. december 15-én született a Bihar megyei Monospetriben. Gimnáziumi éveit Nagyváradon és Szilágysomlyón töltötte. Kolozsváron érettségizett 1946-ban.

1949-ben tehetségkutatók biztatására jelentkezett a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet orgona és festészet tanszékeire, mindkettőre felvették. Ő a festészetet választotta, ahol mesterei Abodi Nagy Béla, Kovács Zoltán, Petre Abrudan és Mohy Sándor voltak.

1954-ben végzett az akkor már Ion Andreescu nevét viselő Képzőművészeti Intézetben. 1955-ben került a nagyváradi Népi Művészeti Iskolába, ahol harmincegy éven át tanított festészetet. Nemzedékeket indított el a művészi pályán, nevelt művészetszeretetre.

Tájképein elsősorban Nagyvárad urbánus városrészleteit örökítette meg. Műveit megannyi egyéni tárlaton állították ki Romániában, Magyarországon, Ausztriában és Svédországban és Németországban.

Tagja volt a Barabás Miklós Céhnek, illetve a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének. Nagyváradnak, és Monospetrinek is díszpolgárává választották. Megannyi szakmai elismerés mellett 2002-ben Pro Partium-díjjal, 2011-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

Egyik méltatója, Banner Zoltán szerint Kristófi János egy időben volt utóda és kortársa a klasszikus nagyváradi festőknek, városának pedig hűséges polgára és krónikása.

Kristófi Jánost szerdán 15 órától temetik Nagyváradon, a városi temető Steinberger kápolnájától.

Milyen is volt Nagyvárad?

Igazi polgárváros, ahol Adyt beperelte a katolikus egyház, virágzó kultúrával és jelentős építészeti örökséggel:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik