Kultúra

Ákossal indul az új Erkel Színház

erkel színház (erkel színház, )
erkel színház (erkel színház, )

Csütörtökön, Erkel Ferenc születésének évfordulóján ünnepi gálaesttel nyílik meg az 1,7 milliárd forintból felújított Erkel Színház. Másnap Ákos itt mutatja be először a Karcolatok című zenei anyagát.

A négynapos nyitó eseménysorozat, az Erkel-Feszt már délután négykor elkezdődik: a zenés felolvasószínház Erkel Ferenc és a híres énekesnő, Anne de La Grange kapcsolatát mutatja be. Az Erkel Színház történetében először szabadtéri előadás is helyet kap a műsorfolyamban: egy külső színpadon a Classic Club Singers élő koncertjére nemcsak a jegyvásárló közönséget várják, mert a program ingyenes.

Bemutatják Fodor Géza dramaturg, esztéta Mi szól a lemezen? című könyvsorozatának legújabb kötetét, majd megnyitják a Népoperától az Erkel Színházig című kiállítást. Az ünnepi műsor előtt mutatják be M. Tóth Géza A magyar operajátszás története című félórás filmjét is.


Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az esti hangverseny első felében Erkel művei szólalnak meg, a második rész Kodály-dallamokkal indul. A gálaest Erkel eredeti Himnuszával kezdődik Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke vezényletével, majd különleges műsorszámként Erkel ritkán játszott, Magyar Cantate című műve is felcsendül.

Másnap Ákos a Karcolatok című zenei anyag turnéjának “nulladik” koncertjét adja az újjávarázsolt Erkel Színházban. November 9-én Bartók operáját, A kékszakállú herceg várát és Vajda János egyfelvonásosát, a Mario és a varázslót játsszák. November 10-én Árnyalatok címmel több műfajú táncest látható a felújított színházban.

A 2007-ben bezárt színház felújítását a Zoboki-Demeter Építésziroda (vezető tervezők: Silvester Csaba, Turi Zoltán és Zoboki Gábor) építészeti programja alapján a Laki Zrt. kivitelezte. Az átalakítások jelentős része a színfalak mögött történt, megújultak az öltözők, korszerűsítették a színpad műszaki berendezéseit. A nézőtér korszerű szellőzőrendszert kapott, a széksorok kényelmesebb kialakításával a nézőszám 1935-ről 1819-re csökkent, az Erkel azonban így is a legtöbb nézőt befogadó hazai színház.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik