Kultúra

Erdős Virág a Kárpátia miatt nem kért a támogatásból

A kulturális alap pénzt ítélt meg Petrás Jánoséknak, mire az írónő közölte:  ő inkább nem kéri a neki adott támogatást.

Korábban a témában:

A Nemzeti Kulturális Alap ideiglenes szakkollégiuma 400 ezer forintot ítélt meg a Kárpátia zenekarnak lemezkiadási támogatásként, ami Erdős Virágnál kiverte a biztosítékot.

Homofób, rasszista

Az író a Facebookon jelentette be: lemond a neki ugyancsak megítélt 400 ezer forintos támogatásról, mert “az NKA kuratóriuma ugyanezen pályázatában támogatásra méltónak találta a homofób, rasszista, irredenta és holokauszt-tagadó nézeteiről elhíresült Kárpátia zenekar legújabb lemezét kiadó Exkluzív Music Kiadót, és így közvetve magát a Kárpátia zenekart.”

“A zenekar szellemiségétől való legteljesebb mértékű elhatárolódásom jegyében a számomra megítélt alkotói támogatásról ezennel lemondok” – közölte Erdős Virág.

Közben kiderült, hogy a Kárpátia végül nem kapta meg a pénzt. Lemezük ugyanis időközben megjelent.

Botrány botrányra

Nem ez az első botrány a Kárpátia körül, országos felháborodást váltott ki az is, amikor kiderült, hogy Balog Zoltán március 15-én kitüntette a zenekar basszusgitárosát, Petrás Jánost. Az NKA élén egyébként szintén Balog Zoltán van, L. Simon László az alelnök. Akkor egyébként állítólag tévedésből kapott kitüntetést a basszusgitáros, az Arany Érdemkeresztet egy másik Kárpátiának szánták.

L. Simon László reagált

“A Nemzeti Kulturális Alap húszéves működésének egyik alappillére, hogy döntései soha nem politikai alapon születtek” – így reagált Erdős Virág közleményére L. Simon László, a szervezet alelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében.

L. Simon László szerint a Nemzeti Kulturális Alap bármely kollégiumának döntését úgy beállítani, mintha az az NKA elnökének vagy alelnökének személyes döntése lenne, azt bizonyítja: a bírálatot megfogalmazó szerző nincs tisztában az általa kritizált szervezet tevékenységével. Az NKA működésének fontos alapelve ugyanis, hogy a szakmai bizottságok az elnöktől és az alelnöktől függetlenül hozzák meg döntéseiket – tette hozzá.

“Mivel a Nemzeti Kulturális Alap a törvényesen működő művészeti csoportok politikai szempontoktól mentes támogatására törekszik, az Alap vezetése továbbra is tiszteletben tarja a független szakmai kollégiumok véleményét. Aki pedig politikai szempontok érvényesítését kéri számon, az egy olyan rendszer felállítását követeli, amely távol áll a művészet szabadságától” – zárul L. Simon László közleménye.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.