Giuseppe Tornatore sztárparádés filmje egyszerre pszichológiailag pontosan alátámasztott, szinte klinikai hitelességgel kidolgozott lélektani dráma, gondolatébresztő elmélkedés a művészet és a valóság sajátos viszonyáról, és csavarosan felépített, hibátlanul szerkesztett thriller.
Az öregedő értékbecslő és árverésvezető már-már élet-halál ura a műtárgyak, régiségek piacán. Értékítélete mindig pontos, szakértelme lenyűgöző, tekintélye megkérdőjelezhetetlen. Képességeit, jártasságát nem habozik felhasználni saját érdekében sem. A nála kevésbé felkészült műgyűjtők orra előtt, mégis azok ügyes megkerülésével lebonyolított vásárlásaival – stróman jóbarátja segítségével – mesés vagyont halmozott fel. Amely kizárólag női portrékból áll. Ezek az ő szerelmei, ez az ő társasága, az ő gyönyörűsége, élete értelme. Valóságos nőt ugyanis éppoly kevéssé érintett, mint ahogy a való élet, mint olyan is távol van mindig kesztyűbe bújtatott kezétől. Éppen ezért kelti fel érdeklődését az agorafóbiás, szobájából évtized óta ki sem mozduló, sőt: voltaképpen senki által még csak nem is látott fiatal arisztokrata nő, aki szülei hagyatékának felbecslésével bízza meg a zárkózott szakembert. A szerelmet soha nem ismert, kifinomult úriemberben már akkor szenvedély ébred a titokzatos hölgy iránt, amikor annak még csak a hangját hallja, s egyre inkább hatalmába keríti az érzés, hogy az ő feladata, sőt küldetése kihozni Csipkerózsikáját elátkozott kastélyából s visszavezetni az életbe. Csak a fináléban kénytelen szembesülni azzal, hogy ő maga az, aki káprázat áldozatául esett, ő maga mulasztotta el a felébredést, amikor annak ideje volt.
A forgatókönyvet is jegyző, népszerű olasz rendező pontosan mutatja be azt a nyomasztó, lelki defektusokkal terhelt állapotot, amelyben a főhős csak saját rejtett kamrájában, a képekkel telezsúfolt, páncélajtóval védett titkos helyen képes megélni az élet szépségét. Innen kellene kilépnie ahhoz, hogy részesülhessen a valóságos érzelmek keltette valóságos tapasztalatokban – ám ebből az ismeretlen világból érkezik a fenyegetés is. A képzőművészeti produktumok terén csalhatatlan értékítéletű, meglett férfi a mindennapi élet terepén óvatlan kamasszá, csodát remélő, éretlen rajongóvá változik: vesztére. Tornatore végig fenntartja a feszültséget, sosem árul el többet, mint amennyit okvetlenül tudnunk kell az események követéséhez, a néző maga is csak azt észlelheti, amit a főhős észlel, korlátozott, a saját biztonságos terepétől eltávolodott, a megszokott szerepből kizökkent tudatával.
Ajánljuk: ínyenceknek. A produkció művészfilmként és tömegfilmként is megállja a helyét, pedig nem tesz engedményeket.
Nem ajánljuk: azoknak, akik maguk is szenvednek némi tömegiszonytól. A film meg fogja őket erősíteni abban, hogy senkiben, de senkiben nem bízhatnak önmagukon kívül. Sőt, talán még önmagukban sem.
TPP
Rendező: Giuseppe Tornatore. Szereplők: Geoffrey Rush (Virgil Oldman), Jim Sturgess (Robert), Sylvia Hoeks (Claire), Donald Sutherland (Billy Whistler),Philip Jackson (Fred), Dermot Crowley (Lambert), Liya Kebede (Sarah). Forgalmazó: Fórum Hungary.
Hazai bemutató: július 11.
