Kultúra

Meghalt Kulcsár Imre

A Miskolci Nemzeti Színház örökös tagját szerdán, 78 éves korában érte a halál.

Kulcsár Imre 1934. június 2-án született Miskolcon. Először tizenkilenc évesen, 1953-ban szerződött a Miskolci Nemzeti Színházhoz, az énekkarba. Hat év után Egerbe, majd Veszprémbe került a Petőfi Színház egyik alapító tagjaként.

A miskolci teátrumnak 1965-ben lett újból tagja. A Miskolci Nemzeti Színház közleménye kiemelte: lelkiismeretes, pontos, meggyőző jellemformálásával, muzikalitásával és biztos tánctudásával az egyik legsokoldalúbb művésze volt a társulatnak. Az évek múlásával könnyedén váltott szerepkört: volt táncos-komikus, drámai hős, játszott vígjátékokban, alakított karakterszerepeket, de énekelt operában is.


Fotó: MTI / Vajda János

A magyar líra elkötelezett népszerűsítője volt. Rendszeres résztvevője volt a költészet napi, könyvheti rendezvényeknek és a Tokaji Írótábornak. Kulcsár Imre mintegy hatvan évnyi színházi pályafutása alatt több mint kétszáz szerepet játszott.

A Déryné-díjat 1999-ben kapta meg, előtte egy évvel, 1998-ben Aase-díjat, 2003-ban Nyíregyházán, a Vidor Fesztiválon a legjobb férfi epizód alakításért Brighella-díjjal jutalmazták. Utoljára színpadon november 3-án láthatta a közönség A Gézagyerek című drámában.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.