Kultúra

Presser álma ötödször válik valóra

Zene-dottó, Kern-est, Dallamos Villamos – szeptember 9-én ünnepeljük a magyar dalt.

„A dal egy nagyon nehéz forma, mert azt mindannyian tudjuk ellenőrizni: meghallgatjuk és tudjuk, hogy jó vagy nem jó. A filozófustól a kamionsofőrön keresztül mindenki, aki zenét hallgat, azonnal hoz egy döntést erről. Kiderül, szereti vagy nem szereti az adott dalt. És annak az üzenetét legtöbbször a nyelv hordozza.” – mondta Presser Gábor a magyar dalok jelentőségéről. Hozzátette: „Sokszor gond, hogy magyar előadók olyan nyelveken énekelnek, amelyekhez közük sincs – így pedig elég nehéz üzenetet közvetíteni.”

Idén ötödször rendezik meg a dalokat és szerzőket népszerűsítő országos rendezvényt, melyet évekkel ezelőtt épp Presser Gábor álmodott meg. Szeptember második vasárnapján – immár hagyományosan – egy teljes napig kizárólag a magyar dalokról szól minden. Idén 8 vidéki településen, 2 határon túli tiszteletbeli helyszínen (Kassán és Sepsiszentgyörgyön), valamint 14 budapesti színpadon szólalnak meg a magyar zenék.

A sorozat idei fővárosa Szombathely, ahol a szervezők két színpaddal, rengeteg programmal és pálinkával várják az érdeklődőket. A Magyar Dal Fővárosában többek közt színpadra lép Presser Gábor és a Csík zenekar, a Belmondo és az Anima Sound System, de nap közben újra jár majd a 30Y buszjárat, amin élőben zenél a szombathelyi kötődésű, nevét a járat után kapó együttes: a 30Y.

A budapesti helyszínek közt idén megtaláljuk többek közt az A38 hajót, az Akvárium klubbot, a Budapest Parkot és a Keleti Blokkot, az összesen 14 színpad pedig rengeteg műfajjal várja az érdeklődőket: lesznek programok kicsiknek és nagyoknak, a rockzene, a jazz vagy a populárisabb műfajok kedvelőinek is. A teljesség igénye nélkül: fellép a Kistehén, a Balaton, Bródy János, Török Ádám és a Mini, az Anti Fitness Club, a Hősök és az Intim Torna Illegál is.

Különleges helyszínnek számít majd a Vígszínház, ahol szeptember 9-én lesz első alkalommal látható (és hallható) a Pesten születtem címet viselő, Kern András dalait felvonultató produkció. Kern András az este – többek közt Hernádi Judit, Zorán és Eszenyi Enikő segítségével – végigkalauzol minket Budapest életén, titkain, szépségein. Kern András kérdésünkre elmondta: úgy tudja nagy az érdeklődés, jól fogynak a jegyek, de őt ez a része a dolognak nem nagyon érdekli. Mint mondta nagyon izgatott és sokat készül: egyfelől újra meg kell tanulnia a dalokat, amiket réges-régen egy éjszaka lemezre vett, de azóta sosem énekelt. „Ez most olyan, mint amikor az iskolában meg kell tanulni egy leckét – a színpadon való éneklést, mint műfajt, meg kell tanulni.”

Aki nem tud várni jövő vasárnapig az már ezen a hétvégén is hallgathat magyar dalokat. Útjára indul megint ugyanis sokak nagy kedvence, a Dallamos Villamos, a 4-es villamos vonalán. Szeptember 2-án és 8-án ismert és (még) kevésbé ismert zenekarok előadását szórakozhatja végig az utazóközönség. Az Instant Groove, a Crescendo, a Tintás Barnes nevű zenekarok között feltűnik Baricz Gergő is. Aki Hévízen akar utazás közben zenét hallgatni, az felszállhat a zene-dottóra (zenés kisvasútra).

A rendezvény teljes programja elérhető itt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik