Kultúra

Az íróasztaltól a szülőszobába

Rupáner-Gallé Margó (Rupáner-Gallé Margó)
Rupáner-Gallé Margó (Rupáner-Gallé Margó)

Jött egy áramszünet, és megszületett egy kisregény. A második kötetét pedig már babavárás közben írta. A 29 éves Rupáner-Gallé Margóval új szerzővel gazdagodott a magyar romantikus regényirodalom.

Egy áramkimaradás kellett ahhoz, hogy megszülessen a Lányok a kastélyból című kisregény. Persze egy, a gyermekkorától az írásért rajongó hölgyre, Rupáner-Gallé Margóra is szükség volt. A 29 éves némettanárnő, akit a Duna menti Harta nagyközségben szinte mindenki ismer, ugyanis egy áramkimaradás során úgy döntött, begépeli az egyik dalszövegét. A dalszöveg azonban egy bájos kisregénnyé nőtte ki magát, annyival magával ragadta Margót a karakterek sorsának szövögetése.

Rupáner-Gallé Margó – Forrás: Aba Könyvkiadó

„Mindig is szerettem írni, eleinte csupán novellákat, dalszövegeket, mostanáig azonban hosszabb lélegzetvételűbe nem vágtam bele” – meséli a romantikus regényírónő, akinek nem könnyű időt szakítania az írásra. A hároméves kislánya mellett csak akkor jut ideje tovább boncolgatni a fejében kibontakozó történetet, amikor Laura elalszik. Így éjszakánként, amikor csendes a ház, a kisgyermekes anyuka egy-két órát regényírással tud tölteni, ami ráadásul ki is kapcsolja a napi elfoglaltságok után. „Az ember mindig benne van a könyvben; az, hogy milyen napom volt aznap, igencsak kihat a könyvre és az írásra” – árulta el a Hír24-nek Margó, aki nevetve tagadja, hogy bármilyen párhuzam lenne a könyvében szereplő Bella néni és Edi bácsi, illetve az Alkonyat-filmek Bellája és Edwárdja között. „Csak véletlen egybeesés” – mondja –„sőt a kisregényben szereplő főszereplők ritka nevei (Arlene, Dália, Izadóra, Leon) ugyancsak hirtelen ötlet alapján születettek”.

A fiatal írónő csupa olyan témával töltötte meg a regényt, amely a generációja számára különösen aktuális. „A főhősök is abban a korban vannak, mint én, így a karrierépítés, a társkeresés és a párkapcsolati problémák foglalkoztatják leginkább” – hangsúlyozza Margó, aki a további hobbijait is belecsempészte a sztoriba. Fel-felbukkan benne a lovaglás, a dunai tájak, valamint a gasztronómia is, de az olyan aktualitások is megbújnak a sztoriban, mint például a gazdasági válság hatása, vagy éppen egy vállalkozás elindításának a kockázatai.

A romantikus irodalom kedvelői számára minden bizonnyal új kedvencévé válik Rupáner-Gallé Margó írása. Ráadásul az írónő már elkészült a történet folytatásával, éppen addigra végzett a második kötettel, amikorra már esedékes lett volna befeküdnie a kórházba születendő gyermekével. Margó második, Nászajándék Salzburgból című könyve októberben már megvásárolható a könyvesboltokban és a hírlapárusoknál.

Sőt a trilógia utolsó kötetére sem kell sokat várni, még idén kiderül, hogyan alakul a mostohatestvérek sorsa, és mi lesz a Márai-kastéllyal. A trilógia befejeztével azonban akár további regényekben is viszontláthatjuk a már megkedvelt főszereplőket, hiszen mint Margó bevallotta, sok ötlete van a főhősökkel, és nagyon szeretné folytatni a történetüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik