„Ha már az élet írja, akkor tényleg az is írja” – vallja az írásról Csabai Márk, a 27 éves pincérből avanzsált regényszerző. Ez pedig nem is mutatkozhatna meg jobban, mint abban, hogy akár a vendégek is „részt vehetnek” a sztori alakulásában. Mint mondja, nem szeret a világ elől elbújva írni. „Ha látok egy szép szerelmespárt, akik kedveskednek egymásnak, lehet, hogy abban a percben egy hatalmas szerelmes jelenetet írok bele a műbe” – árulja el a „munkamenetéről” a családja gödi éttermében pincérkedő szerző.
Csibészség+gasztronómia
Mint mondja, amikor elkezd írni egy fejezetet, akár egy hét alatt is megírja, attól függően, hogy mennyi más munkája van, ám az adott fejezet irányvonalát, miszerint szerelmesebb, kalandosabb vagy éppen viccesebb lesz, a munkanapjai határozzák meg. „Elkezdek dolgozni, és végigviszem, ahogy hozza a sors – én abszolút ebben hiszek” – jelentette ki Márk, akinek a könyve Budapesten játszódik, és felbukkan benne a maffia, valamint a Nemzetbiztonsági Hivatal is.
„Miért pont krimi?” – faggatom, hiszen a vendéglátóiparban dolgozó fiatalember számára a gasztroregény műfaja ideálisabb lenne. „Amikor elkezdtem írni, jöttek maguktól a pesti csibészek, stiklik, apróbb bűncselekmények, ráadásul lehet is rajta nevetni. De viszek is bele gasztronómiát” – nyugtat meg. A Csibész naplója című regény (csibész)főhőse nagyon szereti a pálinkát, tehát egyfajta magyaros vonulat bukkan fel a műben. Sőt Márk a vendéglátóiparban szerzett tapasztalatait is beleépíti: amikor iszik a főhős, akkor egy kis nevelőcélzatot is elhint: apró nüanszokkal igyekszek nevelni az olvasóit, mint például milyen pohárból illik pálinkázni. Elmondása szerint a következő regényében pedig arra áll rá jobban, hogy mit eszik a főhőse.
Egy barátnő tehet mindenről
Márkot az Ulpius Háznál megjelent első regénye után máris Rejtő Jenőhöz és Heltai Jenőhöz hasonlítják, amelyet a fiatal szerző hatalmas megtiszteltetésként érez, s nem is érti, hogy lehet őt egy lapon említeni e két híres íróval. „Sosem tanultam írni, csupán egy hirtelen ötlettől vezérelve vágtam bele” – mentegetőzik.
S mint bevallja, azért kezdett el írni, mert egy művelt barátnője mindig azzal mondta le a randevúkat a vizsgaidőszakban, hogy inkább otthon maradna és tanulna, erre Márk elővette a Nokia kommunikátorát, s belepötyögött egy kis „olvasnivalót” kedvesének, hogy magára vonja a figyelmét. Aztán elvitte a novelláit egy kis kiadóhoz, ahol ki is adták az írásait. „Ez nekem akkora löketet adott, hogy beláttam, megéri tovább tanulni, dolgozni. Próbálok odafigyelni a részletekre, hogy megtanuljam, mi hogyan működik, ráadásul a hitelesség is nagyon fontos” – hangsúlyozza Márk, aki most először publikált saját néven, az elmúlt 5 évben ugyanis Mark Wander név alatt írta a műveit.
Felkarolja a kezdőket
„Sosem olvastam, kimaradt az életemből. Nem fért bele az életvitelembe az olvasás, olyan közegből jöttem, ahol ez nem volt divatos, de elhatároztam, hogy minél több fiatalt rávegyek az olvasásra” – vallotta be a huszonéves szerző. Mivel számos csalódás érte az írói szárnypróbálgatása során, amelyek azonban csak tovább erősítették, most ő próbálja elirányítani az írás iránt érdeklődő fiatalokat.
„Bárki elküldheti nekem bármilyen írását, mindent elolvasok, mindenre válaszok. Igyekszem a kezdőket tanácsokkal ellátni, segíteni nekik, hogy ne essenek ugyanabba a hibába, amibe én” – magyarázza Márk, aki mögött már most többezres rajongótábor áll a Facebookon.