Kultúra

A tévében: férfias játékok

Ma főleg férfiszerepekkel foglalkozunk (ígérem, holnap jönnek a nők), sőt az egyik férfit egy nő (is) alakítja. Haumann Pétertől Kate Blanchettig.

19:30, Duna TV, Kean, a színész
Haumann Péter egyik nagy alakítását őrizte meg az archívum, Szirtes Tamás rendezésében látható az 1989-es darab, melynek központi alakja Edmund Kean, Anglia legnagyobb színésze, aki önmagát is játszotta, rengeteg nőügye volt, ugyanakkor szakmailag egy szenvedélyes, de kevésbé teátrális stílust honosított meg az angol színpadokon. S amilyen forradalmi szakmai jelentősége volt, olyan botrányos magánélete.

19:45, sport1, Barcelona-Real Madrid
Jöjjön akkor a 250. El Clásico! A Real 2008 óta nem tudott győzni a Guardiola-féle Barcelona ellen, de most tényleg a világ legerősebb bajnokságának (jelenleg a két legnagyobb európai kupa négy elődöntőjében öt spanyol csapat érdekelt) két, toronymagasan kiemelkedő csapata csap össze (30 ponttal vezetnek a 3. helyezett Valencia előtt), és nem elképzelhetetlen, hogy a BL-döntő főpróbáját látjuk. Cristiano Ronaldo és Messi 41-41 gólosok – haj, volt, hogy Puskás lőtte a Real és Kubala, később Kocsis a Barcelona góljait. Szóval: előadóművészi tehetségeket még rengeteget hallgathatunk-nézhetünk, de egy ilyen Realt és egy ilyen Barcelonát csak most, csak itt (meg esetleg a BL-döntőben, na, az sem lesz akármi). A tét most is nagy: ha a Barcelona nyer, egy pontra megközelíti a Realt, és akkor izgalmas lehet a vége, ha a Real nyer, valószínűleg eldönti a bajnokság sorsát. 

20:10, m1, Muriel esküvője
Toni Collette, az ezerarcú ausztrál színésznő a főszereplője ennek a filmnek, melyben a főhősnő Muriel egész nap otthon van bezárkózva, és esküvőjéről álmodozik, amely kiszakíthatná a családi tűzfészekből. Az álmodozásnak egy lehetőség vet véget: Muriel Hawaiira utazik, hogy új személyiséget és életet választva kitörjön a pokolból.

21:55, m1, Kalandorok
Ebben a filmben is van Haumann Péter, kissé túl sok, túljátszik, nincs eléggé kordában tartva, társai, filmbéli rokonai Rudolf Péter és Schruff Milán. A két fiatalabb az öregebbhez indul Erdélybe, de az a megérkezésükkor kijelenti, hogy Magyarországra jön – utuk során érintik a híres bánffyhunyadi félkész kacsalábon forgó, elég groteszk palotákat, melyeket állítólag egy lottónyeremény alaptőke álmodott meg és kezdett el, de a folytatásra elfogyott a pénz. A humoros road-movie valamennyire arról is beszél, mennyire nem könnyű ma férfinak lenni, férfiszerepeket hordani-játszani. 

23:35, Duna TV, I’m not there – Bob Dylan életei
Aki látta Martin Scorsese dokumentumfilmjét Dylanről, egyáltalán nem csodálkozik azon, hogy Todd Haynes öt színészre osztotta fel Dylan karakterét (nem feltétlenül önéletrajzi történetekbe helyezve) – Ben Whishaw, Richard Gere, Christian Bale, Kate Blanchett és Heath Ledger alakítására. A film összességében nem tökéletes, de a sziporkázó tehetségű, próteuszi Dylan nagyságából felmutat valamit, és hát ritkán látni Blanchettet férfit játszani (kicsit tán túl is játssza. ugye, kedves nők, mennyire nehéz a férfiszerep?).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik