Kultúra

Hollywoodi történet a XVI. századból

Martin Guerre eltűnt, helyét egy csaló vette át. Bár még a család is az imposztor mellett tett esküt, a valódi Martin egyszercsak hazatért - igaz történet a XVI. századból, ami Hollywoodot is megihlette.

Egy férfi eltűnik, majd kilenc év múlva váratlanul felbukkan – legalábbis eleinte mindenki felismerni véli benne gyermekkori ismerősét, szomszédját. Aztán jönnek a kételyek, az érdekek harca, és a csaló drámai körülmények között, a bíróság előtt lepleződik le. Ez esett meg a 16. század közepén egy dél-franciaországi faluban Martin Guerre-rel és Arnaud du Tilh-lel. Igazi hollywoodi sztori, nem meglepő, hogy az 1982-ben készült francia film után egy évtizeddel elkészült az amerikanizált változat is: Jack Sommersby az amerikai polgárháborúba megy harcolni, majd tér vissza helyette egy másik férfi…

Anno filmklub
A Politikatörténeti Alapítvány és Intézet Anno Filmklubja ezúttal regények és színpadi művek filmadaptációit mutatja be 13 részben. Negyedik alkalommal Lafferton Emese történész volt a filmklub vendége, aki a francia Daniel Vigne Martin Guerre visszatérése című 1982-ben rendezett filmjét követően beszélt a filmről és Natalie Zemon Davies történésznő azonos című munkájáról.

 

Történelmileg kifogástalan

A történetet már saját kora felkapta. A csalási ügy ugyanis a rieux-i bíróság után eljutott a korabeli fellebbezési fórumra, a toulouse-i parlamenthez, ahol az egyik bíró, Jean de Coras fantáziáját is megragadta az eset. Még 1560-ban, a per évében papírra vetette, akárcsak Guillaume Le Sueur, aki a per idején – alacsonyabb beosztásban – szintén Toulouse-ban szolgálhatott. Így aztán a történet a francia irodalmi hagyomány részévé vált, felhasználta Montaigne, Alexander Dumas is.

Nem csoda, hogy felfigyelt rá Daniel Vigne filmrendező, és az 1980-as évek elején hozzálátott a megfilmesítéséhez. Szakértőként a korszak kiváló kutatója, a kanadai-amerikai Natalie Zemon Davies történésznő ajánlkozott – ez magyarázza, hogy a film rendkívül korhű: a díszletek elkészítését a korabeli metszetek, ábrázolások és leírások alapján segítette, a színészeket a történelmi források ismeretében látta el instrukciókkal.

Bár vallotta, hogy egyes történetek feldolgozására a film alkalmasabb, mint egy tanulmány, mégsem volt tökéletesen elégedett az így megszülető alkotással. Ezért készítette el a mikrotörténetírás és a történelmi antropológia iskolájának egyik alapművét – ugyancsak Martin Guerre hazatérése címmel – 1983-ban. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy ez esetben egy film inspirált egy könyvet, amely ugyan rendkívül olvasmányos és tele van feltételezésekkel, ám egyben alapos szaktudományos munka.

Évekig készült a csalásra

Davies is elismerte: ott ahol a történészt nem segítik ki a közvetlen források, ott a fantáziájára kell hagyatkozni – persze másképp, mint egy írónak. Hitelességét úgy őrizheti meg, ha a nyitott kérdéseket a korszakra, a szokásokra, jogrendre, vallási és közösségi életre vonatkozó közvetett források alapos tanulmányozása után kísérli meg megválaszolni. Többek közt azt, hogyan lehetséges, hogy egy imposztor egy egész falut évekig megvezessen. Erre a film válasza az, hogy a két férfi együtt katonáskodott, és a valódi Martin Guerre sok mindent elmondott Arnaud-nak.

A család is a csalóra esküdött

Csakhogy Davies ezt a lehetőséget kizárta, a faluból a közeli Spanyolországba vándorló férfi az északi Burgos városába került, ahol a 19 ezres nagyváros érsekének szolgálatába állt, majd a főpap bátyjának seregében harcolt. A csaló Arnaud viszont francia oldalon vett részt a háborúban. Davies arra jutott: az ál-Martin Guerre három évig készült a szerepére, miután egy alkalommal összetévesztették őt Martinnel. Tudatosan gyűjtötte az információkat, amelyek számunkra meglepően gyorsan áramlottak – az árutermelésbe bekapcsolódott – falvak között.

A korszak embere jellemzően írástudatlan volt: emlékezetére nagy szükség volt a szóbeliség kultúrájában, hiszen jogi ügyleteinél nagyon is fontos volt a precizitás. Pontosan mi és mennyi is volt a menyasszony hozománya? Milyen birtokokat is adott el, minek a fejében? Ezekre az adatokra évek múltán is emlékeznie kellett.

Hinni akarták

Akkor hogyan nem emlékeztek arra saját falujában, hogy is nézett ki Martin Guerre? Túl azon, hogy az ember ifjúkorában még sokat változhat, egész más volt a testhez való viszony a 16. században. A tükör, a portrék a nemesség és a városi előkelők kiváltsága volt, a falusi ember legfeljebb a víz tükrében láthatta magát. A korabeli szövegekben sokszor nem is a szem tanúskodik, hanem családtagok között a „vér szava” szólal meg.

És persze nyilván hinni is akarták, hogy Martin tért vissza. A bírák is gondban voltak, és nem csak azért mert a falu egyik fele, köztük családtagok esküdtek arra, hogy Arnaud a valódi Martin, hanem mert a korabeli Európában nem létezett személyazonosság. Csak az 1545 és 1563 közt háromszor összeülő tridenti zsinat határozott arról, hogy az egyház anyakönyvet vezessen. Ám míg ez általánossá vált, évtizedek teltek el – Magyarországon például csak 1611-ben, a nagyszombati zsinat rendelte el.

Ám hihető-e, hogy maga a feleség, Bertrande de Rols ne ismerje fel, hogy más férfit fogad be házába? Davies, aki a decentralizált történetírás képviselője, azaz szakítani igyekszik azzal a hagyománnyal, hogy a történelem a nagypolitika alakítóiról és alakulásáról szól, igen érzékeny Bertrande motivációi iránt. A rendkívül fiatalon, lányként – tekintélyes családba – férjhez adott nő társadalmi rangja, családon belüli helyzete a férfi hazatérésével állt helyre. A francia vidéken terjedő protestantizmus szelleme is megerősíthette öntudatos elhatározásában.

Hollywoodi végkifejlet

Túl azon, hogy Arnaud iránt nem maradt közömbös, a fentiek is motiválták abban, hogy ne firtassa ezt a kérdést. Megtették ezt azok a családtagok, akik vagyoni vitába keveredtek vele: Davies feltárja, hogy milyen konfliktusokat okozott az, hogy a francia-baszk származású Guerre-ek számára tabu volt a családi földek eladása, míg ott, ahonnan Arnaud származott ez akkor már természetes volt.

Per, majd fellebbezés és hollywoodi végkifejlett: a valódi Martin Guerre megérkezik a tárgyalásra, akkor, amikor a bíróság már hajlik arra, hogy az imposztor mellett döntsön. Pedig nem végeztek félmunkát: még Spanyolországba is elküldték emberüket, több mint 150 embert kihallgattak. A bírák elsődleges szempontja az volt, hogy helyreálljon a rend, világos családjogi és öröklési helyzetet teremtsenek, már csak azért is, mert a visszatért Martin Guerre-nek is született egy gyermeke. Ám mikor a csaló lelepleződött, immár az erkölcsi rend helyreállítására volt szükség – Arnaud du Tilh-t Artigatban, a becsapott család portája előtt végezték ki.

Ötödik pecsét
A következő vetítés alkalmával – 2012. január 25-én – Fábri Zoltán Sánta Ferenc Ötödik pecsét című regénye nyomán 1976-ban készült filmdrámáját tekinthetik meg és Varga Balázs filmtörténésszel beszélgethetnek az érdeklődők.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.