Kultúra

Több mint fél évszázad Isten szolgálatában

Január 18., szerda, 18:00. Emlékpont(6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 34.)

2012-ben is folytatódik az Emlékpont Közéleti Pont programsorozata, melyre
jeles és ismert vásárhelyieket, a városhoz kötődő személyeket hívnak meg egy-
egy kötetlen beszélgetésre. Az idei első közéleti est vendége egy sokoldalú és
tevékeny egyházfi, Bálint Vilmos, a Szent István Templom nyugalmazott papja
lesz január 18-án, szerdán 18 órától.

Bálint Vilmos atya 1931-ben született Hódmezővásárhelyen. Teológiai tanulmányait
a vallásüldözés legsötétebb időszakában, az ötvenes években végezte – elmondása
szerint éppen ez vitte annak idején a papi hivatás felé – és 1958. június 18-án
szenteltek pappá Szegeden. Több mint fél évszázados papi pályája során számos
kistelepülésen szolgált a szeged-csanádi egyházmegyében, de a kilencvenes
években egy ukrajnai missziót vezetett. E közel tíz éves időszakra nagyon
nagy szeretettel gondol vissza. Vilmos atya sokoldalúságát jelzi, hogy aktívan
foglalkozik irodalommal és képzőművészettel: verseket, opera szövegkönyvet ír és
rendszeresen fest.

Az est folyamán Bálint Vilmos képeiből kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők
az Emlékpont előadótermében, a Kertvárosi Katolikus Iskola diákjai pedig az atya
verseiből adnak elő. Az „örökifjú” és tevékeny pappal Blazovich Péter, az Emlékpont
vezetője beszélget szerdán este hat órától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik