Karácsonyi történet a Diótörőé, amire látszólag ügyesen kapaszkodott fel D. Tóth Kriszta és új műsora, hisz ez a mese a megszeretett, rút diótörőről, megmentésről arról is beszél, van remény annak, akivel egyelőre, úgy tűnik, kibabrált az élet – ezért a köztévé karitatív megnyilvánulásával logikusnak tűnt összekapcsolni a filmet. Andrei Konchalovsky verziója azonban nem biztos, hogy a legjobb választás volt.
A neves orosz-amerikai rendező továbbszőtte az amúgy Csajkovszkij által is továbbgondolt mesét, így kerülünk az 1920-as évek Bécsébe, ahol Sigmund Freud nőkkel grasszál a havas utcán, Albert Einstein pedig egy baráti családhoz megy bébicsőszködni, de legalábbis vinni valami ajándékot. Az általa vitt babaház tele van fura figurákkal: egy majomember (mintha A majmok bolygójából lépett volna ki), egy fiatal jamaicainak tűnő dobos fiú (Bob Marley forever) és egy bohóc (univerzális alak) lakik ott. És érkezik a Diótörő is, akivel a ház rosszcsont fiúgyereke, Max rögtön elkezd rosszalkodni, ellenben Marynek a szívéhez nő – igaz, így dramaturgiailag elveszítjük azt a fontos jellegzetességet, hogy Diótörőt mindenki csúnyának találja. Nem, a külseje nem kelt visszatetszést a környezetében, de mégis vadásznak rá. Mégpedig a patkányok – igen, az Egérkirályból Patkánykirálynő lett, aki egész sereget küld a Diótörő és új barátai ellen.
A sok módosítás nem igazán használt a mesének. A szöveg és a narráció görcsös, nehézkes. A patkányok országa, illetve maguk a patkányok mintha egy Jeunet-Tim Burton-Terry Gilliam generátorból estek volna ki, ismerős hangulat, tán egy gyereknek már túlságosan is rémisztő, sötét. A sötét történéseket minduntalan teljesen felesleges és borzalmas magyar szöveggel megáldott dalbetétek szakítják meg, a képi világ pedig hihetetlen: alig 3D. A cukrozott, marcipán Bécs mellett a legszörnyűbb falanszterre emlékeztető patkánybirodalom kontrasztja sem egymást emeli ki, inkább stílustörést okoz.
De lehet sok-sok kis bajunk a filmmel, a legnagyobb mégis az, hogy nem egységes a történet hangvétele: a komoly mese sokszor válik parodisztikussá, a feszültség egy jobb-rosszabb poénnal szétpattan, márpedig egy mese legyen következetes. Annál is inkább, mert amúgy a kisebbek valószínűleg halálra rémülnek egy-egy kép láttán – Konchalovsky nem fukarkodik a rémítéssel. És tudjuk, ami az írott, szóbeli mesében félelmetes, az használ a gyermeki képzeletnek és lelki életnek, mert a gyerek annyit és úgy képzel el, amennyit és ahogy akar, de ha mindez ott van a szeme előtt… Akkor abból megrázkódtatás és rémálom lehet.
A Diótörő 3D tehát sem szellemiségében, sem képiségében, sem történetmondásában nem sikerült alkotás. Karácsonyi családi filmnek pedig minden Elle Fanning, John Turturro vagy Nathan Lane ellenében is alkalmatlan.
Kinek ajánljuk: a Jeunet-Gilliam-Burton háromszögben tengődőknek
Kinek nem: gyengébb idegzetűeknek
