Kultúra

A tévében: tűzoltás hanggal, rekorder rablóbanda

Példás határon túli magyar író, példás magaviseletű, erőszakmentes rablók, példás szereposztású vígjáték.

A szlengben a hangember kifejezés azt jelenti, hogy nagyot mondó, a levegőbe beszélő ember. De lehet, hogy ezentúl a tűzoltóra is lehet majd használni: az Állítólag… (azaz Mítoszirtók, Mythbusters) adásában ma kiderül, valós alapja van-e annak a mendemondának, hogy hanggal lehet tüzet oltani – ha tehát Jamie és Adam kutatásai pozitívak, az operaházi énekesek indulhatnak mellékes kereset után nézni (amúgy is aktuális nekik). 19:00, Discovery Channel.

Sütő András a 80-as években az volt, amire tipikus kelet-európai író mindig is vágyott lenni: politikai szimbólum, nemzeti jelkép, kulturális ikon. Az egyre nehezebb sorsú romániai magyarok úgy kapszkodtak minden nyíltan ellenszegülő képviselőjükbe mint a fuldokló a szalmaszálba – és a magyarországiak is között is kvázi-ellenzéki tett volt Sütő-drámára menni, Sütőt olvasni. Aztán a rendszerváltás után is megmaradt ez a kiemelt szerep – elég csak a marosvásárhelyi pogromra gondolni, ahol az író egyéb sérülések mellett elvesztette az egyik szemét. A 2006-ban elhunyt író pedig idén is téma volt, amikor örökösei letiltották drámáit az Új Színház igazgatói kinevezése kapcsán. Sütő Andrásra emlékszik két pedagógus-barát a “Maradok, másként nem tehetek” című műsorban 20:10-től a Duna2-n.

Anton Yelchint nemrég középiskolásként láthattuk a Frászkarika című horrorban, ebben a 2001-es filmben viszont még kisgyerek. És nem is akármilyen, különleges képességei vannak, illetve két kis bartánje meg egy hedonista anyja. Egy nap jön egy jómódú, titokzatos idegen, aki hamar a család barátja lesz – de lehet, hogy bajt hoz rájuk. Sir Anthony Hopkins mellett az örök gonosz David Morse is játszik az Atlantisz gyermekeiben, amely 20:15-től látható az m1-en. 

Richard Linklater filmjei gyakori vendégek a tévében, de A Newton fiúk viszonylag ritkán látható. A négy fiú volt a világ egyik legtökéletesebb rablóbandája: kiraboltak 80 bankot, ők tartják a vonatrablás világcsúcsát 3 millió dollárral. Mégsem kellett börtönbe vonulniuk, és nem is haltak meg korán – mivel nem viselkedtek “médiabarát” módon: soha nem öltek meg senkit, és diszkréten éltek – igaz, mindez a húszas években történt. Az 1998-as filmből érdekes módon két Newton fiú ragadt meg a nagy sztárok között, Matthew McConaughey és Ethan Hawke, a másik kettő (Vincent D’Onofrio és Skeet Ulrich) egy szint után nem tudtak feljebb kerülni. A film tehát 21:00-kor kezdődik a Filmmúzeumon. 

Végül egy film, amelyben szinte minden szerepet világsztár alakít Robert De Nirótól Dustin Hoffmanon át Ben Stillerig. Igen, ez a Vejedre ütök, az Apádra ütök folytatása, melyben Pamela szülei látogatást tesznek Greg Beckur szüleinél. Nem ígérhetünk most sem fennkölt eszmefuttatást vagy a klasszicista drámai hármas egységet Boileau esztétikájával, ellenben némi alpáriságot és pár nagy poént igen. 21:20, TV2.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik