Kultúra

Dörner még nem tett le az Új Színház átnevezéséről

Színészközpontú, hagyományos értékeket képviselő színházat, és a világ problémáit magyar szemszögből vizsgáló előadásokat szeretne Dörner György, az Új Színház jövő február elsejével kinevezett igazgatója. A vezető nem tett le a névváltoztatásról sem.

Az MTI-nek adott nyilatkozatában Dörner azt mondta: kinevezésének negatív visszhangja nem bizonytalanította el, és eszében sincs visszalépni, majd hozzátette, hogy bárkinek jogában áll tiltakozni ellene, és ő is számtalanszor protestált már, de ettől még nem biztos, hogy az ellenzett koncepció rossz. Arról, hogy pályázatában kevesebb a konkrétum és nem csatolt hozzá az együttműködésekről szóló szándéknyilatkozatokat, valamint nem is egyeztetett a dokumentumban megnevezett művészek egy részével, az igazgató úgy nyilatkozott: leendő munkatársait meg akarta kímélni a most körülötte zajló “ordenáré, nemtelen támadássorozattól”. Pályázatára szerinte végül azért esett a főpolgármester választása, mert az jobban illik a főváros kulturális koncepciójába, mint Márta Istváné, a szakmai bizottság pedig véleménye szerint a személye miatt ítélte meg negatívan a dokumentumot.

Dörner elmondta: az általa vezetett színház merőben más lesz, mint amit a budapesti közönség megszokott, de reméli, hogy ez a másság vonzani fogja a nézőket politikai nézetektől, neveltetéstől és származástól függetlenül is. “A színház lényege az, hogy érdekes legyen. Magyarországon pedig az a legérdekesebb, ami a mi sorsunkat érinti” – fogalmazott, a színház politizáló hangvételét firtató kérdésre pedig azt válaszolta: az ember egész létével politizál onnantól kezdve, hogy hova, milyen családba születik, így “a színház lényege is a politizálás, ha más nem, a kultúrpolitizálás”.

Az igazgató azt tervezi, hogy levelet küld az Új Színháznak, amelyben arra kéri a társulatot, ne alkossanak véleményt, amíg nem hallgatják meg őt személyesen. “Mindenki nyugodjon meg, az Új Színházban folytatódik a munka. Csupán annyi történik, hogy más drámákat más rendezőkkel fognak a színészek ugyanolyan magas színvonalon eljátszani” – nyilatkozta, hozzátéve: a színházban a színész az első, így ő is a színészekkel van, hozzájuk keres szerzőt és rendezőt, a társulatot pedig a későbbiekben csak erősíteni szeretné, aminél “jobb ajánlatot talán magyar színházban színészek nem kapnak”.

Dörner az évad második felére két bemutatót képzel el, az egyik egy Csurka István-darab (A hatodik koporsó vagy az Írószövetségek harca), a másik pedig egy magyar szerző álnéven írt vígjátéka, a Mert a mamának így jó lesz. Hosszabb távon mindenképpen sok gyerekeknek szóló zenés előadást tervez, mivel kiemelt célja színházjáró nemzedéket nevelni, és feladatának tartja azt is, hogy visszahozza a köztudatba a hagyományos értékeket. Ezek közül a kereszténységet emelte ki, amelyet örök európai értéknek tekint, és úgy fogalmazott: “Én mélyen vallom ezeket az európai értékeket, és a színházon keresztül hirdetni is szeretném őket, természetesen a művészet eszközeivel”. Végül azt is elmondta: bár Tarlós István úgy nyilatkozott, hogy nem támogatja az Új Színház nevének megváltoztatását, és a kérdésben a színház tulajdonosainak szava a döntő, ő még nem tett le erről: ha nem is Hátország Színháznak, de esetleg Németh László Színháznak nevezné át az intézményt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik