Kultúra

A tévében: a szecessziótól a brutal artig

Ma a 20. század eleji, lázrózsás Párizstól a havas vidéki Amerika érintésével egész a szutykos, leállatiasodott Ausztriáig jutunk el.

Piszkos, súlyos üzelmek közé visz minket a Tigris brigád című film, amelyben, ahogy mondani szokták, egy maroknyi, elszánt rendőr veszi fel a harcot az alvilággal, amelynek, mint az lenni szokott, a felső körökhöz is megvannak a maga útjai. A helyszín a 20. század eleji Párizs, az abszint hona és Ady Endre Bakonya, a világ művészeti fővárosa, s hogy a hangulatban-látványban nem gyenge ez a film, az is bizonyítja, hogy Cézar-díjra jelölték bemutatása idején. 21:00, Duna TV.

Wes Craven lassan olyan kiismerhetetlen rendező lesz, mint mondjuk Robert Rodriguez: klasszikusok mellett szinte nézhetetlen alkotásokat is nem ritkán hoz össze. Az utóbbihoz áll közelebb a Vámpír Brooklynban, egy film, melyben Eddie Murphy a vámpír, és persze alakot változtató fajta, hisz Murphy nem vállal el olyan munkát, amiben háromnál kevesebb szerepe lenne. A műfaj persze nem véresen komoly vámpírfilm, hanem vígjáték, s mivel 1995-ös, az idétlen frizurák is garantáltak. 21:25, TV2.

Ők sokkal egyenletesebb alkotók, még a rosszabb filmjeik is jók: ők az emberiség kapcsán nem túl derülátó Coen-fivérek. A Fargo sem ünnepli felállva a homo sapienset, sikere valószínűleg azonban inkább groteszk vígjátéki formájának, és a két súlyosan agyalágyult bérgyilkosnak (Steve Buscemi, Peter Stormare) köszönhető.  A filmet Joel rendezte, aki ilyen minőségében egy fokkal erősebb, mint Ethan (akivel, ugyebár felváltva írják-rendezik (és közösen vágják) a filmeket). Egy kétségbeesett kisember botladozásai a bűn útján, a felsoroltak mellett William H. Macy, Francis McDormand érdemel kiemelést. 22:50, Filmmúzeum

Mélyebbre megyünk az emberi lélek gondjaiban, a November című filmben az egykori jóbarátos Courteney Cox mutat fel színészi képességeket: egy fotóst játszik, aki elveszti a barátját egy rablógyilkosság következtében. A sokkot nem tudja feldolgozni, egyre rosszabb lesz az állapota, már szakemberhez kell fordulnia, ám úgy tűnik, túl későn – a valóság és képzelet végzetesen összegabalyodott. 23:20, m1.

Az osztrákoknál valahogy divat beletunkolni a társadalom szennyesébe, Thomas Bernhardtól Hanekéig számos alkotó szúrt egy-egy hústűt Ausztria vudubabájába. A Szextestvérek című film sem tesz másként: két egyszerű legény nőt akar, és erre a legjobb módot pornófilmforgatásban látják. Mármint ők a főszereplők, és majd castingolnak maguknak nőt. Ám persze kisül a turpisság. Michael Glawogger filmjében a szereposztó dívány némileg más jelentést kap. 23:20, RTL Klub.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik