Völgyzáró értékelésében Márta István rámutatott: az 1800 programból mindössze 19 maradt el. A programok közül kiemelte az Amadinda Ütőegyüttes fellépéseit, a Kaláka-udvart (a Kaláka együttes minden este költőkkel, színművészekkel lépett fel a zsúfolásig telt udvarban), az Alexandra-udvar valamennyi zenés és irodalmi programját, nemkülönben a Palya-udvart; Palya Bea énekes előadásait és vendégeinek szereplését. A Kaláka-udvar Versműhelyében, amelyet Lackfi János József Attila-díjas költő vezetett, született 300 vers.
Szerinte kiemelendőek a Muharay Hagyományőrző Szövetség zenei és táncos műsorai, sokan látogatták a több mint ötven képzőművészeti és egyéb témájú kiállítást is. A kapolcsi vízimalmokról összeállított fotókiállítás ott marad a most felavatott falumalomban állandó tárlatként.
A három településen 230 árus volt jelen és 94 ideiglenes vendéglátó fogadta a betérőket. A vendégek tájékozódását, közlekedését 200 völgymunkás segítette.
Márta István elmondta: a tíz napból mindössze egy volt száraz, a kilenc esős nap alatt leesett 120 milliméternyi csapadék. Sikeres volt idén is a véradó akció, a vendégsereg 420 liternyi vért adott. Viszont keletkezett a 10 nap alatt 220 köbméternyi szemét is – tette hozzá.
A mentőket százszor kellett riasztani, de komoly sérülés nem fordult elő. A rendőrség 300 intézkedést tett, de említést érdemlő bűneset nem történt, az intézkedések zömét – több mint kétszázat – szabálytalan parkolás miatt foganatosították. Egy könnyebb sérüléssel járó közlekedési baleset történt.
Márta István kitért arra is, hogy száz tévé- és rádióinterjú készült a völgyprogramokról, valamint 300 újságcikk jelent meg. Kiadtak egy könyvet Kapolcsi útilapok címmel, a Művészetek Völgye újságjának, a Völgyfutárnak pedig két száma jelent meg.