Kultúra

Nemcsák Károly még nem beszélhet a terveiről

A József Attila Színház új igazgatója még nem ismeri a színház anyagi helyzetét, a szerződésekről és terveiről csak annak ismeretében dönt.

Nemcsák Károly hétfői hivatalba lépése előtt azt nyilatkozta, hogy a színház pénzügyi átvilágítása legalább egy hetet vesz igénybe, társulattal is csak ezt követően beszélhet.

Az önkormányzat tájékoztatásából már tudható, hogy a pályázati kiírás szerinti 120 millióval szemben 197 millió forint hiánya van a színháznak. De hogy ez valóban ennyi vagy még több, az az átvilágítás után derül ki – mondta Nemcsák Károly, aki pályázata esetleges nyilvánosságra hozataláról még nem döntött.

Egyes sajtóinformációk szerint a Jászai Mari-díjas színész együtt pályázott feleségével, Darvasi Ilona azonban az MTI-nek azt mondta, férje egyedül pályázott, ő továbbra is a soproni színház igazgatója, és szeretne az is maradni. Darvasi Ilona szerint férje pályázatában a többi támogató között szerepelt, a félreértés a családi kötelékből adódhatott, tízéves színházigazgatói tapasztalatával azonban természetesen férje mellett áll, és minden segítséget megad neki, amennyiben szükség lesz rá – mondta Darvasi Ilona, a soproni színház vezetője.

A József Attila Színház sorsa február óta bizonytalan. Akkor a városvezetés arra kérte Méhes László igazgatót, hogy a következő idényre ne kössön szerződéseket, és mivel Méhes László elveszítette a városvezetés bizalmát és távozott, a helyére megbízott ügyvezető igazgatóként Koltay Gábor került. Őt június 8-án, azonnali hatállyal mentette fel tisztségéből Tarlós István főpolgármester, mivel – a hivatalos indoklás ez volt – indokolatlan szerződéseket kötött a színház dolgozóival.

Az új pályázatot ezután írták ki, és ezen a városvezetés – figyelmen kívül hagyva azt a sorrendet, amelyet a pályázatokat értékelő szakmai bizottság állított fel – Nemcsák Károlyt nevezte ki színházigazgatónak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik