Kultúra

Megnyílt a Művészetek Völgye Kapolcson

Pénteken estefelé már százak sétáltak a falu főutcáján. Összesen 1800 programra várják az érdeklődőket.

Megnyílt a 21. Művészetek Völgye Fesztivál pénteken a Balaton-felvidéken lévő Kapolcson; 10 napon át 90 helyszínen mintegy 1800 programon vehetnek részt az érdeklődők – mondta Márta István, a fesztivál igazgatója az ünnepélyes megnyitón.

Hozzátette, a korábbi hat község helyett idén csak három településen (Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden) rendezik meg a programokat, ennek elsősorban anyagi okai vannak. “Nincs többre anyagi fedezetünk” – fogalmazott, megjegyezve: 60 millió forint támogatást kaptak a nemzeti erőforrás minisztertől, amely az összeggel már “el tudtak indulni”. A mintegy 130-140 millió forintos költségvetés összejöttéhez számítanak még a jegybevételekre és a szponzori pénzekre – mondta Márta István.

Az igazgató a programok közül kiemelte Dés László zeneszerző és Esterházy Péter író fellépését, a világhírű gitárművész, Snétberger Ferenc koncertjét, de ott lesz ezúttal is a völgyben Földes László Hobo, aki hét estén át lép a közönség elé. Újdonság a Kaláka Versudvar – ahol a zenét és a költészetet kötik majd össze -, itt fellép a Kaláka együttessel Máté Gábor, Mécs Károly, Gryllus Dorka, Ferenczi György és a Rackajam, Lovasi András, Szalóki Ági és Harcsa Veronika – mondta Márta István.

Közölte azt is, hogy a Versudvarban Lackfi János költő lesz az “udvarmester”, majd azt hangsúlyozta, hogy ezúttal is lesz Palya-udvar: a Művészetek Hölgye címet idén is vállaló Palya Bea többször is énekel majd, illetőleg néhány színészt, zenészt és írót is vendégül lát az “udvarában”.

A VölgyJazz Minifesztivál keretében fellép a Budapest Ragtime Band, a Gayer Mátyás Quartet és a Tony Lakatos Quintet, valamint a hagyományoknak megfelelően idén is több koncertet ad az Amadinda Ütőegyüttes – tájékoztatott az igazgató. Márta István szerint nagy várakozás előzi meg Szörényi Levente zeneszerzőnek, a legendás Illés együttes frontemberének a vendégszereplését, aki a Néha furcsa hangulatban című műsorában személyes történeteket ad elő; mesél önmagáról, életéről, zenéjéről és zenésztársairól.

Az igazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy a zenei, színházi és más kulturális programok mellett a három faluban összesen mintegy 50 helyszínen láthatók majd különböző kiállítások is.

Kapolcson mintegy 200-250 ember vett részt a megnyitón, viszont százak sétáltak már estefelé a falu főutcáján, ám a megnyitó résztvevőit és az esti programokra gyülekezőket hatalmas felhőszakadás kényszerítette tető alá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik