Kultúra

A tévében a hétvégén: Hugh Laurie és egy egér, BL-döntő meg sok más

BL-döntő és Stuart Little, kínai punkok és Neoton, gyereknap és Sin City.

Kapcsolódó cikkek

szombat

Roland Garros-ügyben rövid leszek: ma folytatódik az a meccs, ahol érzésem szerint Novak Djokovicsnak reális esélye van kikapni (és ilyenből tán még egy lesz a tornán), a Juan Manuel del Potro elleni összecsapás 1-1-es szettállásnál szakadt félbe sötétedés miatt. De ezen túl is lesznek érdekes meccsek, és akkor még az esetleges meglepetésről még nem is beszéltünk (mint volt Clijsters vagy Wozniacki kiesése) 11:00-tól az Eurosport2-n, 17:30-tól pedig az Eurosporton lesznek láthatóak a meccsek.

Gyorsan tessék egy olyan filmet mondani, amiben Hugh Laurie és M. Night Shyamalan együtt dolgozott, és egy egér a főszereplő? Igen, ez a Stuart Little kisegér, előbbi szereplő, utóbbi forgatókönyvíró, a rendező az Oroszlánkirály alkotója, Rob Minkoff, és az élő szereplős alakok mellett egy animált kisegér meg rengeteg macska lesz látható ebben az ideális családi moziban 1999-ből, 19:15-től a Viasat3-on.

Animált kisegér helyett hús-vér nagykutyák és nagyágyúk lépnek pályára 20:15-től az év meccsén: a Bajnokok Ligája sorozatban vitathatatlanul a leginkább odavalók kerültek a döntőbe, a jelenleg tán legjobb Barcelona és a kicsivel mögötte álló Manchester United. Akinek pedig nagyon örülünk Messi és Giggs mellett, az a futballtörténelem legfiatalabb BL-döntőt vezető bírója, Kassai Viktor. A meccset a TV2-n láthatjuk.

Állítólag két nemzet punkja volt erős, a brit és a jugoszláv, hát lehet, hogy Kína is felsorakozik melléjük. Pedig ott aztán nem a társadalmi konvenciók erősek, épp minden átalakulóban van, óriási a fogyasztási láz, mindenki jobb életet akar, és sok százezer embernek tényleg nagyot fordul a sora, miután a világ egy Kína nevű gyártelepet működtet. Így a punk-világ is mesterségesen kreált (jó, de hát Angliában is volt némi menedzseri kézművesség a mozgalom mögött), egyszóval izgalmas jelenség ez, mint annyi minden ma Kínában. Pekingi punkok, 22:40, Duna II. Autonómia

Érdekes tünemény kezdődik 23:30-kor az m1-en, a Neoton Unplugged koncert, mely egy müPás fellépés 100 percét adja vissza. Ahogy írják, a diszkókorszak szintetizátorai helyett vonósok és egyéb akusztikus hangszerek szólaltatják meg a nagy slágerokat, melyeket persze szeretünk, de épp a hangszerelés és dallam egysége okán, ami persze némi iróniát is csempész a zenehallgatásba. De az vesse ránk az első követ, aki még nem lengette a fejét Karel Gott Lady Karnevaljára. Szóval a megszokott hangszerek nélkül, amolyan tüllruhás-komolykodó módon előadni azt, hogy „valahol lesben áll egy cápa, á-á-áldozatra várva” és társai? Sokadik ösztönünk azt súgja, épp a lényeg vész el, de a puding próbája a lábbal vert taktus. 

vasárnap

A Forma-1 legpatinásabb futama a Monacói Nagydíj, ahol a buszmegállóban zúgnak el Vettelék, és ahol mindig kicsit borul a papírforma, mivel előzni alig lehet. Ezért az időmérőnek óriási szerepe van, ezzel együtt könnyen elképzelhető, hogy megint Vettel spricceli szét a pezsgőt a legmagasabbról az eredményhirdetéskor. 13:30, RTL Klub

Ma egy mondást kerüljünk, azt, hogy „na, vége a gyereknapnak”, vagy várjuk meg vele az éjfélt, mert ma igenis gyereknap van. Ennek örömére lesz egy rakat kutyás film meg mindenféle jóság, én mégis a Hogy volt!? adását ajánlanám, ahol Bálint Ágnesre emlékeznek közeli alkotótársai, barátai, kollégái. A tévémacitól a Futrinka utcán át Kukoriig vagy Frakkig rengeteg mesének és meseszignálnak volt ő a teremtője (a port.hu szerint a Mirr-Murrnak is, holott az Csukás István géniuszának gyümölcse). 16:40-től az m1-en tehát megannyi magyar felcseperedésének egyik legfőbb támaszáról lesz szó.  

Ha iráni filmet vetít a tévé, mindig érdemes megnézni, mert a 2000-es évek elejének, az iráni reforméveknek csodálatos filmes reneszánsz lett az eredménye. Azóta más szelek fújnak, mostanában a perzsa államban hatalmi harc dúl, ugyanakkor dúl egy informatikai szinten is, sőt nemrég olvastam, hogy Ahmadinezsád elnök szerint a Nyugat már az esőfelhők ellen is harcba szállt, hogy szárazsággal gyengítse Iránt. Ennél egy fokkal komolyabb a Hajnahasadás című film, amely egy halálraítélt gyilkos utolsó napjait mutatja be, amikor még van esély a kegyelemre, ha az áldozat családja megbocsájt (el lehet morfondírozni azon is, mi lenne, ha itthon bevezetnék-e ezt a jogi módszert). 21:00, Duna II. Autonómia.

Ha az előbb megbocsájtás és erkölcs, akkor most bűn, bűn, bűn. Robert Rodriguez igazi rajongó típusú rendező, most épp a Sin City képregény iránti rajongásából készült filmjét láthatjuk, amelynek minden jelenete egy képregénykocka-jelenet tökéletes másával indul. Annak idején sokan imádták a filmet, tény, az erős látványvilágú alkotás megtekintése után mindenkiben felébredt a sorozatgyilkos (szerencsés esetben aztán visszafeküdt aludni), de amúgy a szokásos RR-ötleteken kívül (elfeledett/ciki színészek visszahozása, régi műfajok előtti tisztelgés, meglepő szereposztás, irdatlan hossz) igazából ez is egy üres alkotás csak Frank Miller munkássága előtt tisztelegve. Sznob film, de pár erős rész van benne,.22:15, Duna TV

Little Bighorn, 1876. június 26-27.: itt és ekkor szenvedett vereséget az amerikai hadsereg Custer tábornok vezetésével a dakota indiánoktól, maga a tábornok is meghalt pár rokonával egyetemben, az indiánoknak pedig egy kis, apró elégtételt jelentett ez a csata. Erről a csodaszámba menő eseményről lesz szó A vadnyugat című ismeretterjesztő sorozat Custer utolsó csatája című epizódjában. Kár, hogy ilyenkor (23:05) már alszanak a gyerekek, mert a gyengébb győzelme igazán a gyermeki léleknek való öröm. Ez a Spektrumon lesz átélhető idősebb, de lélekben hasonszőrű szülőknek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik