Tegnap a Budapest Arénánál viszont ezt is megtudtam. A rideg UFO-épület előtt a szokott módon fémkordonok labirintusa húzódott, köztük egy ismeretlen, bár sejthető okból kiállított terepjáró állt, és az egész placcon harsogott a dance-zene. A jegypénztáraknál hatalmas tömeg tolult, amelynek tíz százaléka pénzért váltott belépőt, a maradéka pedig tiszteletjegyért állt sorba – őket a posztapokaliptikus jelleget kiszolgálva egy megafonos férfi instruálta és nyugtatta: a koncert még nem kezdődik, mindenki időben be fog jutni (ez egyébként kedves gesztus volt). Mindez a Faithless fellépésének ürügyén történt.
Ironikus a sors: a Sziget nagyszínpadának legfixebb külföldi vendége vagy féltucat fesztiválbuli után most játszott először önállóan hazánkban, pár nappal a koncert előtt viszont az is kiderült, hogy többet már sehogy sem fog (legalábbis egy ideig), mert feloszlik. Hogy ez utóbbi bejelentésnek mekkora szerepe volt a látogatottság alakulásában, azt nem tudni, de az mindenesetre biztos, hogy tévedett, aki azt hitte, a fesztivál nélkül nem állja majd meg a helyét a zenekar. Teltház mondjuk nem volt, és hátul pár ülőszektort le is kellett takarni, de úgy 7-8000 ember simán összejött a fellépésre, ami messze átlagon felüli teljesítmény egy ilyen visszajáró külföldi együttestől.
Ez a 7-8000 ember pedig rettenetesen tudott örülni is a Faithless-nek. Amikor a műsor eleje felé elhangzott az egyes számú sláger, a God Is a DJ, konkrétan nagyobb őrjöngést és ugrálást csaptak a nézők, mint amekkorát ugyanezen a helyen a Depeche Mode teltházas publikuma szokott, pedig az azért egy közönség. Egy gond volt csak, és ez nem is az a tény, hogy a Depeche Mode azt a kisebb (bár még mindig hatalmas) ovációt sokkal jobb dalokkal éri el. Hanem az, hogy ott az őrjöngés konstans két órán át, itt meg nemhogy kilencven percig nem tartott, hanem csak párszor robbant.
Egészen pontosan az volt a koncert menete, hogy a csapat időről-időre bedobta valamelyik, három szintihangra épülő, egyforma hatást kiváltó gigaslágerét (a God Is a DJ mellett ez ugye az Insomniát meg a záró We Come 1-t jelenti), köztük meg három-négy számok erejéig több-kevesebb sikerrel zenélni próbált, amit a nézők vérmérsékletüktől függően visszafogott lötyögéssel fogadtak. A hangulat persze ilyenkor sem volt fagyos, sőt néha el is kezdett közelíteni a csúcspontokhoz (például a Mass Destruction alatt), de ugrálhatott akárhogyan a furcsán öltönyös Maxi Jazz és az idegesítő perkás nő a cowboykalapjában, a verdikt egyértelmű volt: a Faithlessnek mindig is kár volt zenélni próbálni, mert ők a háromhangos szintizésről szóltak.
Persze lehetett volna az is a helyzet, hogy ezeknek a szegény meg nem értett előadóknak a kifinomultabb művei nem kapnak elég figyelmet, de hát nem erről volt szó. A közönség istenigazából még megengedő, sőt nagylelkű is volt, amikor viszonylagos elánnal bulizott az olyan dalokra, mint a What About Love, mert hát a Faithlessnek tényleg az a három szám a csúcsműve, a többit meg nyugodtan el lehet felejteni, sőt megjegyezni is nehéz – élen a balladákkal, amiket ezúttal egy nagyon szépen és elviselhetetlenül nyálasan éneklő pasas prezentált. Brr. Nagyon gondosan át volt amúgy hangszerelve minden, biztos hosszas ötletelés állt a dolgok hátterében, és tudjuk azt is, hogy itt nagyon komoly Üzenet is van a dalokban, de akkor sem ért többet az összes erőfeszítés, mint a háttérben zajló, rém gagyi LED-falas vetítés. Akkor már tényleg inkább a felemelt kézzel és páros lábbal történő ugrálás – csak azt meg ugye egy rendesebb DJ buliján két órán át nonstop lehet nyomni.
Elégedetlenül ennek ellenére nem hiszem, hogy sokan távoztak volna a buliról, csak hát ezt tényleg inkább a zenekar köszönheti a közönségének, nem pedig fordítva. Persze a csapat köszönte is nagyon az odaadást – az igen adekvát „nélkületek semmik vagyunk” ugyan nem hangzott el, de a („Peace!”-ekkel spékelt) „Thank you”-k csak úgy röpködtek a végén, és nemcsak az elmúlt 90 percért, hanem az azt megelőző 16 évért is. Hát, én nem mondtam, hogy nincs mit, máskor is, de szerintem ettől függetlenül fogunk mi még találkozni. Azt is sejtem, hol.
