Kultúra

Felépült és újra vezényel Ricardo Muti

"Szeszélyeskedő szívem megnyugodott" - fogalmazott Riccardo Muti, aki február 3-án, a Chicagói Szimfonikus Zenekarral tartott próbán esett össze.

Kiderült, hogy az együttes zeneigazgatójának eszméletvesztését – amelynek következtében súlyos arcsérüléseket szenvedett – szívritmuszavarok okozták.

A dirigens egy pacemakert kapott a chicagói kórházban, ezt követően pedig megerősítette: a műtét után szívfunkciói rendben vannak és általános közérzete is jó.

Muti legközelebb március 12-én a római operaházban Verdi Nabucco című operájának premierjén vezényel, öt nappal később pedig azon az előadáson lép fel, amelyen az egységes Olaszország kikiáltásának 150. évfordulójára emlékeznek.

A világhírű karmester megragadta az alkalmat, hogy kifejezze, mennyire helyteleníti az olasz kulturális költségvetés radikális csökkentését. “A nagy hagyományú zenei városok, Róma, Nápoly, Milánó, Firenze, Velence, Bologna, Palermo nagyon nehéz helyzetbe kerülnek. Ezzel a következő, a fiatal generáció ellen vétenek” – jegyezte meg.

A jövő júliusban 70 éves Muti egyelőre nem nagyon fürkészi a jövőt, de rövidesen befejezi önéletrajzát, amelyben – amint az életében – a főszerep a zenéé.

Riccardo Mutit egy éve nevezték ki a rangos Chicagói Szimfonikus Zenekar zeneigazgatójává, és a februári volt a második alkalom, hogy egészségi gondjai adódtak. A karmester két héttel ezelőtt két klasszikus zenei Grammyt is kapott: az év legjobb albuma, valamint a legjobb kóruselőadás díját Verdi Requiemjének vezényléséért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik