Kultúra

Összeesett a próbán a világhírű karmester

Ájultan esett össze a Chicagói Szimfonikusok próbáján csütörtökön Ricardo Muti világhírű karmester. Kórházba szállították.

Riccardo Muti egyrészt klasszikus operafelvételek karmestereként szerzett világhírnevet, emellett volt a milanói Scala vezető karmestere, rendszeres vendégművésze a berlini és bécsi filharmonikusoknak, az utóbbiakat négyszer vezényelte a népszerű, több tízmillió tévénéző által figyelemmel kísért bécsi Újévi Koncerteken is.

Muti 2008 óta áll a Chicagói Filharmonikusok élén.

A szerdai eset után a 69 éves karmester már jobban van, állapota stabil – tudatta a zenekar egyik képviselője. A zenekar egy képviselője a sajtónak azt nyilatkozta, hogy az orvosoknak össze kellett varrniuk egy sebet a dirigens arcán – ez akkor keletkezett, amikor Muti összeesett.

Ez már a második alkalom, hogy Ricardo Muti rosszullét vagy betegség miatt kiesik a munkából azóta, hogy a rangos zenekar zenei igazgatója lett. Tavaly októberben súlyos hasi fájdalmak miatt kellett kezelni Milánóban. Orvosai a túlzott munka miatti kimerültség számlájára írták egészségügyi problémáit.

Ricardo Muti helyét egyelőre más karmesterek veszik át a zenekar soron következő koncertjein.

Az alábbi felvételen Muti a bécsi filharmonikusokat vezényli a 2004-es újévi koncerten:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik