Kultúra

Visszatérés – Retrace [filmpremier]

Konok, elszánt, igazi európai rendezői életmű áll Elek Judit mögött, aki végre elkészült évtizedes, testvérének igaz történetéből táplálkozó történetével.

A holokausztot gyerekként túlélő, Amerikában élő magyar főhősnő, Katherine apja halála és temetése után érzi, vissza kell térnie szülőföldjére, Erdélybe, ami nem olyan egyszerű vállalkozás, mivel épp a 80-as években járunk, odaát dúl a bezárkózó személyi kultusz, a határon hosszadalmas várakozás, az országban szegénység fogadja a családjával érkező nőt.

A történet másik szála az őshonos erdélyiek között játszódik, az erdész Teleszkay Sándor jut magánéleti válságba, amely nem akar megoldódni, sőt. Elképzelhető, hogy a két szál valahogy összeér?

Elek filmjén nem lehet nem észrevenni a várakozást, amely nem tett jót neki. Hiába a tizennégyszer átírt, inkább szövegében, mint dramaturgiájában kiérlelt forgatókönyv, hiába a remek színészi teljesítmények sora a szintén Amerikában élő Kathleen Gáti és az erdélyi Demeter András, Péter Hilda (a Varga Katalin balladájából ismerjük) részéről, a végeredmény nem elég modern és filmes, és – a túlérett forgatókönyv és film típushibája – mintha túl sok minden lenne a belezsúfolva: szerelem, emlékezés, idő, diktatúra, szenvedés. A rendezőnő munkaszenvedélye és elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, sőt süt a vászonról, mint ahogy ennek okaival is csak egyetérteni lehet: „Ha valakit lelöknek a villamosról, vagy ha egy öregembert hagynak állni, és nem adják át a helyet, tehát bármilyen, picinek látszó embertelenség sem lehet olyan kicsi, hogy ne kellene valamit tenni ellene, mert most csak akkora, de két hét vagy két év múlva kinő belőle a borzalom. És ha hagyják kinőni, és nem tesznek ellene, akkor utólag már lehet csodálkozni.” Ez az értelmiségi, a társadalomért felelősséget érző filmes attitűd kiveszőben van.

Visszatalálni a gyökerekhez, feltárni saját történetünket, fontos egy önmagát komolyan vevő társadalom számára – reméljük, hogy sokan ébrednek rá erre Elek Judit filmje láttán.

Visszatérés – Retrace színes, magyar-román játékfilm, 98 perc, 2010, rendező: Elek Judit, forgatókönyvíró: Elek Judit, operatőr: Berger László, jelmeztervező: Szakács Györgyi, producer: Elek Judit, Cornelia Palos, hangmérnök: Kovács György, szereplők: Kathleen Gati (Katherine), Philip Zandén (Steve), Demeter András (Teleszkay Sándor), Tankó Norbert (Zoli), Kenderesi Manna (Judith), Sarah Clark (Julie), Molnár Gizella, Lukáts Andor, forgalmazza a Mozinet

Hazai bemutató: február 17.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik