Kultúra

Itt a Mindentudás Egyeteme 2.0

Több év kihagyás után újraindul a Mindentudás Egyeteme.

Az előadássorozat négy téma – az élet, a társadalom, a környezet és a jövő – köré szerveződik, és mindegyikhez négy-négy előadás tartozik majd. A tudományos előadásokat nyomon lehet követni a helyszínen, meg lehet majd nézni a Magyar Televízióban, illetve az interneten is.

A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Telekom által szervezett programsorozat a Norvég Alap támogatásával jön létre, 840 millió forintból.

Rényi András főszervező a Mindentudás Egyeteme 2.0 bemutató sajtótájékoztatóján elmondta, hogy összesen 16 szakembert hívnak meg, az előadásokat Budapesten és hat vidéki egyetemi városban tartják, és a Magyar Televízió is bemutatja azokat. A tévében emellett minden előadáshoz egy filmösszeállítás és egy kerekasztal-beszélgetés is tartozik majd, így összesen 48 műsort kísérhetnek figyelemmel a nézők. A programsorozatot az interneten is nyomon lehet majd követni a www.mindentudas.hu oldalon.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a tájékoztatón elmondta: a cél megismertetni a világ legújabb tudományos eredményeit a nagyközönséggel hiteles és közérthető tolmácsolásban remélhetőleg a korábbi előadásokhoz hasonlóan sikeres módon.

Az első előadást Barabási Albert-László tartja szombaton Amit ma megtehetsz, megteszed holnap is – Kiszámítható-e az emberi viselkedés dinamikája? címmel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik