Sohase mondd, hogy vége, búgta a 80-as években Hernádi Judit Verebes István szövegét, ennek jegyében kapnak még egy esélyt hokisaink, hogy a tegnapi, balszerencsés szlovén vereség után javítsanak. Nem lesz könnyű, mivel Ausztria brutálisan erős, és hagyományosan jól megy neki ellenünk. De há ezért van ez a torna, hogy javuljunk, csiszolódjunk, gyorsoljunk, fejlődjünk. Most épp 15:15-től nyílik erre mód a sport1-en.
Pallasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát meg a rajzlaptömböt, utóbbival a fáradhatatlan Osskó Judit rohangál és hívja fel a figyelmet: Unokáink is látni fogják. Mármint azt a kivételes/nagyszerű/borzalmas/ stílus- és tájidegen/radikálisan beavatkozó stb. épületet, amit a műsor bemutat. A budapesti Belváros legnagyobb beruházásáról, a Vörösmarty téri Zeppelinről lesz szó, melyhez öt régi, értékes épületet is le kell bontani. Bár a tévé hatalma sosem kicsinyelhető le, Osskó a lándzsát szorongatva nem fűzhet túl sok reményt az akciójához, de ki tudja, hátha feltűnik valakinek, hogy a Duna felől is látható beavatkozás teljesen átformálja a főváros arculatát. 16:00-tól mindez az m1-en.
Este először is egy Woody Allen-klasszikust láthatunk, a Hannah és nővéreit a Filmmúzeum 21:00-tól vetíti. 21:55-től indul Krzystof Zanussi filmje, az Újralátogatás a Duna TV-n. A 2009-ben 70. életévét betöltő rendező úgy gondolta, hogy ellátogat korábbi filmjei főhőseihez, megnézi, mi lett velük, hogy éltek aztán. Szép gondolat ez a műalkotás továbbéléséről és autonómiájáról, illetve az élet folyásáról.
Az m2 felfedezett egy koncertfilmet, melyet Martin Scorsese készített a Rolling Stonesról. Az angol címe ismerős lehet, Shine a Light, a magyar keresztségben viszont a „Rolling Stones Scorsese szemével” nevet kapta, ki tudja, miért. Egy névelő még elfért volna a cím elejére, de spongyát rá. Scorsese filmje egy különleges helyszínen örökíti meg a Rolling Stones show-ját vendégművészekkel (Christina Aguilera, Jack White és mások), és a bandával persze. Utóbbit úgy, hogy számos archív felvétel és rengeteg, minden rezdülésre figyelő kamera segítségével sikerült elkapni valami lényegit a hűs Charlie Watts dobjátékából, Mick Jagger hihetetlen energiájából, hangjából, jelenlétéből, meg a genetikai csoda Keith Richards agyonroncsolt testéből, mágikus színpadi pillanataiból, és igen, bölcsességéből (Párhuzamként Almási Tamás Puskás Hungaryjét hoznám fel, az volt képes ilyen imponálóan belátni a díszletek és látszatok mögé). A filmet 22:10-től láthatjuk.
Sohase mondd, hogy tovább már nincs nekem – irány a jövő, amellyel ellentétben a múltat sem végképp eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet.
