Megvásárolható:
JOHN LENNON: John Lennon Signature Box / Gimme Some Truth / Power to the People: The Hits
Noha John Lennon halálának harmincadik évfordulója a tegnapi napra esett, a megemlékezések tulajdonképpen egész évben tartanak. A legfontosabb és legstílszerűbb pedig mind közül a legegyszerűbb volt: az első három, kevéssé ismert és egyáltalán nem elismert kísérleti album kivételével újra kiadták a zenész szólólemezeit remaszterelt változatban. A lépés egyébként a szomorú apropótól függetlenül is várható volt, hiszen tavaly ilyenkor a Beatles albumait már megjelentették hasonló formában, és a grandiózus kollekció még a hanyatló lemezeladások közepette is színvonalához méltó fogadtatásban részesült – a jó hír pedig az, hogy a Lennon-gyűjtemény szerencsére semmiben nem marad el tőle.
A kiadványok, akárcsak a Beatles lemezei, egyenként és egy díszdoboz formájában egyben is beszerezhetők, és a koncepció is ugyanaz, mint tavaly: nincsen semmi sallang, csak gondosan felújított hangzás és ízléses csomagolás. A CD-kre fölösleges bónuszdalok nem kerültek, aki ilyesmire vágyik, az csak a box set begyűjtésével juthat hozzá egy korongnyi otthoni demófelvételhez minden idők egyik legnagyobb dalszerzőjétől – készült viszont kétféle kiadvány azok számára, akik nem akarnak saját kézzel válogatni, de a teljességre sem törekednek. Ezek közül a vaskosabb Gimme Some Truth négy lemezen szinte a teljes életművet egybefoglalja, tematikusan csoportosítva a számokat (politikus dalok, szerelmes dalok, dalok az életről, feldolgozások), míg a Power to the People: The Hits egy klasszikus válogatás a 15 legnagyobb slágerrel, egyszóval nagyjából minden igényt sikerül lefedni.
Hogy magáról a zenéről kell-e egyáltalán beszélni, az kétséges, mert szinte népdalértékű és -ismertségű számokról beszélünk. Ha szigorúak akarunk lenni az előadóval és önmagunkkal szemben is, akkor azt persze el lehet mondani, hogy az első két anyag, a John Lennon/Plastic Ono Band és az Imagine az, amit a leginkább érdemes és egyben kötelező is birtokolni, mert ez a kettő a kritizálhatatlan kategóriába tartozó, oszthatatlanul tökéletes album, amit úgy kell hallgatni, ahogy van. Óriási dalok viszont a későbbi, kevésbé egységes lemezeken is találhatók, szóval dilemmázgatni hosszan lehet, hogy hova tegye le a voksát az ember, de mellényúlni végül is nehéz, mert az összes verzió úgy van összerakva, ahogy az egy ilyen kaliberű zenészhez méltó.
Megvásárolható:
DAFT PUNK: Tron: Legacy
A Daft Punk egyfajta szent tehén a modern könnyűzenében: noha ugyanilyen erővel lehetne akár cinkelni is a két francia előadót azért, hogy csillogó bukósisakban giccses elektronikus popzenét játszanak, többnyire inkább az ajnározás a jussuk, akármit is csináljanak (jó, a Human After All lemez kivétel volt, ez tény). Ennek megfelelően nagy izgalommal várta mindenki azt is, hogy ők készítik el a Tron című kultikus sci-fi hamarosan mozikba kerülő folytatása, a Tron: Legacy filmzenéjét is, pedig hát köztudott dolog, hogy egy filmzenét csinálhat akárki, az nagy valószínűséggel akkor is csak egy filmzene lesz a sok közül. Ebben a kategóriában van egy Birodalmi induló, egy Vangelis-féle 1492, meg még néhány tényleg emlékezetes darab, a többi meg a legjobb esetben is csak jól sikerült alkalmazott zene.
Ennél sokkal többet a Daft Punk sem tudott kihozni a Tron: Legacy soundtrackjéből, de valahol azért mégiscsak a nagyságuk igazolása ez a lemez, mégpedig épp azért, mert nagyrészt arról szól, hogy lemondanak a nagyságukról. Az ő zenéjük ugyebár fontos történése volt a tágan vett ezredforduló popvilágának, úgyhogy nyugodtan megtehették volna, hogy telecsapják a filmet a rájuk jellemző szintis dolgokkal, ők viszont ehelyett fogtak egy nagyzenekart, és írtak egy rájuk csak nyomokban jellemző, itt-ott elektronikus, ellenben nagyon filmzenés filmzenét, magyarul alárendelték magukat a mozinak. A végeredmény így lemezként alig valamivel érdekesebb csak, mint akármelyik másik jól sikerült filmzene, de a miheztartás végett mégiscsak fontos darabja az életművüknek, és szimpatikus munka. A filmben pedig pont annyira fognak jól működni ezek a tételek, hogy a szokásosnál egy kicsit feltűnőbbek legyenek, és megjegyezze az ember: ja igen, a Daft Punk volt az.
Letölthető és megvásárolható:
BOBAKROME & BOBAFETT: Bagolyköpet!!!
Eszembe nem jutott volna magamtól, hogy lesz folytatása Bobafett 2008-as lemezének, a Bobakrome-mal összedobott Aludnifogtálnak, hiszen az egy unalomból született, „kit érdekel” alapon ingyen megjelentetett hiphop-album, és épp ez a keresetlenség adja a lényegét. Kábé olyan, mint egy szépen megkomponált, hosszan kitartott, öblös böfögés egy teljesen értelmetlen művészfilm vetítésén, ahol mindenkinek a földet verdesi a sála: mérhetetlenül tahó és leírhatatlanul stílszerű, tökéletesen igaz állásfoglalás, aminek el kell hangoznia, de csakis egyszer, mert ilyen böfögés mindig csak egy van. Vagy nem – a folytatás ugyanis elkészült Bagolyköpet!!! címmel, és bármennyire is hihetetlen, szinte egy az egyben hozza az előd minőségét. A szövegeket ugyanúgy a rögvalóságot magvasan taglaló dumák és a Star Wars-utalások szürreális elegye, a zenét pedig a hiphop-ritmusok és a kilencvenes évek legszebb pillanatait idéző gitárriffek keveredése határozza meg, mint a múltkor, ugyanúgy dőlnek a minden vicceskedést mellőző poénok is – és ugyanúgy hülyének érzi magát az ember, ha meg kell magyaráznia az albumot, mert tényleg annyira elemi módon ütős, hogy csak okoskodni lehet róla. Viszont szerencsére nem muszáj, mert ez is ingyen letölthető, úgyhogy én most át is adom a szót.
A lemez ingyen letölthető a WacuumAirs weboldaláról. (Fizikai formátumban a Bagolyköpet!!! az Aludnifogtállal közösen, dupla CD-n kapható.)
