Kultúra

Netkomédia – Különleges színházi projekt a neten

Különleges színházi projekt indul: a közönség ötleteiből az interneten születik színdarab, amelyet a Szombathelyi Fesztiválszínház 2011 augusztusában mutat be.
Kapcsolódó cikkek

Mint azt Schlanger András színész-rendező, a netkomédia ötletgazdája a projektet bemutató csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a színházrajongók a www.netkomedia.hu oldalon írhatják le ötleteiket, javasolhatnak témát, helyzeteket, konfliktusokat és karaktereket. A hozzászólók között várhatóan párbeszéd indul meg, vitáznak, továbbgondolják egymás bejegyzéseit, végül kikristályosodik néhány ötlet. Ezeket a zsűri október közepén értékeli, majd pályázatot ír ki a maximum 12 szereplős, két óra hosszú, két felvonásos vígjáték megírására.

Az érdeklődők a bemutatóig figyelemmel kísérhetik, befolyásolhatják, alakíthatják a történetet, a figurákat, sőt, még a szereplő művészeket is ők választhatják ki. Az elkészült műveket az interneten közzéteszik, tehát bárki nyilvánosan véleményezheti, rangsorolhatja őket, valamint szavazhat a legjobban tetszőre. A zsűri a közönség voksait figyelembe véve dönt az eredményről. A tervek szerint már az olvasópróbákat, végül pedig a bemutatót is élőben követheti a publikum az interneten.

Az ötleteket és az elkészült pályaműveket bíráló zsűri elnöke Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója, tagjai Várady Szabolcs író, költő, műfordító, szerkesztő, Bognár Róbert műfordító, dramaturg, szerkesztő, Rudolf Péter és Schlanger András színész-rendező.

A fővédnök Lator László költő, műfordító, irodalomtörténész, aki azért kapcsolódott a kezdeményezéshez, mert – mint a sajtótájékoztatón elmondta – “minden játék érdekli”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik