Zárt térben, nem hivatalos keretek között egy budai szórakozóhelyen levetítik szerda este azt a dokumentumfilmet, amely Biszku Béla egykori belügyminiszterről szól – ezt még hétfőn jelentette be az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának fideszes elnöke a Parlamentben.
L. Simon László durva akciónak és elfogadhatatlannak nevezte azt, hogy az alkotók megkérdezése nélkül letiltatta a film bemutatását az Uránia moziban Biszku Béla és a lánya. A család szerint ugyanakkor nincs szó letiltásról, csak a bemutató elhalasztását kérték.
A „véres kezű belügyminisztert” bemutató filmet a Fidesz megítélése szerint joga van látni az embereknek, ezért a kormánypárt arra kérte a képviselőket, hogy menjenek el a dokumentumfilm első, nem nyilvános vetítésre szerda este hét órára, egy budai szórakozóhelyre.
Biszku Béla 1957-től 1961-ig volt belügyminiszter, a források szerint közvetlenül ő irányította az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást.
Biszku Éva, az egykori belügyminiszter lánya kedden azt közölte: nem tiltották le a Biszku Béláról szóló film bemutatását, hanem a bemutató elhalasztását kérték. Ahhoz, hogy hozzájárulhassanak a bemutatóhoz, szeretnének kópiát kapni a filmből, hogy megnézhessék. Biszku Éva ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy az Uránia mozi – sajtóhírek szerint a család nyomására – levette programjáról a filmet.
A Népszava szerdai cikke szerint a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete tiltakozott az ellen, hogy a film készítői félrevezették Biszku Bélát. Azt mondták neki ugyanis, hogy szülőföldjéről, Márokpapiról érkeztek, és az almanach számára készítenek felvételt róla.
Kisfaludy András, az egyesület elnöke a lapnak úgy nyilatkozott: vannak íratlan, a dokumentumfilm-gyártásban több évtizede alkalmazott szabályok. Ezek közé tartozik, hogy a riportalany írásos engedélyét kell kérni a beszélgetés rögzítéséhez, majd a kész filmet is be kell neki mutatni.
Skrabski Fruzsina, az egyik alkotó a Népszavának azt mondta: úgy vélik, hogy a film levetíthető, mivel a családtól ők még nem kaptak hivatalos papírt egy esetleges perről. Egyébként vállalják a pert, felkészültek arra – tette hozzá.
AJÁNLOTT LINK:
Ma este Biszku-bemutató (Mandiner)