Nagyvilág
Élő
Megakadályozta a tömeg Varsóban, hogy az orosz nagykövet és a delegációja koszorút helyezzen a világháborús emlékművet, így tiltakozva Ukrajna lerohanása ellen.
Élő
A korábbi évekhez képest jóval szerényebb volt a szokásos győzelmi napi parádé Moszkvában, a Vörös téren.
2023. 05. 09. 12:17
Élő
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szerint Oroszország le fogja győzni az ellenséges erőket, akiket imperialistáknak nevezett – közölte a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.
2023. 05. 09. 11:34
Élő
Vlagyimir Putyin orosz elnök békés jövőről beszélt a Vörös téren rendezett győzelmi napi beszédében.
Élő
Hatalmas biztonsági előkészületekkel, a szokásosnál kevesebb felvonultatott hadianyaggal tartják ma Moszkvában, a Vörös téren a győzelem napi ünnepséget.
Élő
Eddig Ukrajna Oroszországgal együtt május 9-én ünnepelte a második világháború végét, a győzelem napját, azonban ebben is szakítanának az ukránok az oroszokkal.
Élő
Magyarország területére a hétfői napon az ukrán-magyar határszakaszon 5006 fő lépett be, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4506 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett, vagyis az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adatai szerint összesen 9512-en jöttek a háború sújtotta országból.
Élő
Ma van a legnagyobb orosz ünnep, a győzelem napja, amikor is Oroszország-szerte díszfelvonulásokkal ünneplik a náci Németország felett aratott diadalt és a második világháború végét.
Élő
A berlini legfelsőbb közigazgatási bíróság döntése szerint tilos lesz orosz zászlókat és szimbólumokat használni a május 9-i világháborús megemlékezésen, írja a Spiegel.
2023. 05. 08. 21:57
Élő
A kirgizisztáni orosz katonai létesítmények további fejlesztéséről és szorosabb gazdasági együttműködésről állapodott meg Moszkvában az orosz és a kirgiz elnök - közölte hétfőn az orosz elnöki hivatal.
2023. 05. 08. 21:16
Élő
Orosz rakétatámadás szerdán megsemmisítette a Vöröskereszt egyik raktárát Odesszában.
Élő
Mintegy 100 ezer orosz katona halt meg a kelet-ukrajnai Bahmut elfoglalásáért vívott csatában – állította egy ukrán tábornok. Szerhij Cserevaty ezredes, az Ukrán Fegyveres Erők Keleti Csoportjának szóvivője az ukrán tévének adott interjúban hozzátette, ezek durva becslések, és szerinte ennél több orosz katona halt meg.
- 22:51 Fel van adva a lecke: Emery a harmadik csapatával az ötödik Európa Ligáját nyerte
- 22:01 Gulyás szerint a Tisza alkotmánymódosításából az következik, hogy lazítanak az eddigi migránspolitikán
- 21:40 Skandináv lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 21:22 Méterekre közelített meg két orosz vadászgép egy brit felderítő repülőt
- 21:15 A nap legfontosabb hírei - 2026. 05. 20.
- 21:00 „Pepe egy varázslatos személyiségű csávó volt” – Márton István és Dániel András búcsúzik Scherer Pétertől
- 20:44 Kozsó a Blikknek panaszkodott, hogy végrehajtók törtek rá, és elvitték a személyes értékeit
- 20:39 Itt a vége: 12 év után kiesett egy csapat a kézilabda NB I-ből
- 20:28 „A preferencia az öt élbajnokság egyike” – külföldre menne az NB I legjobb magyar játékosa
- 20:22 Felfüggesztenék a devizahiteles pereket és végrehajtásokat a Tisza törvényjavaslata értelmében
- 20:06 Gulyás Gergely: A Fidesz–KDNP-frakció törvényjavaslatot terjesztett elő a magyar gazdákat védő intézkedések újbóli bevezetésére
- 19:54 Ray Romano még mindig évi 18 millió dollárt keres a Szeretünk, Raymond ismétléseiből
- 19:45 Kim Kardashian fehérneműi között találtak 3 milliárdnyi kokaint
- 19:37 Krausz Ferenc alapítványa 17 milliárdot kapott eddig az államtól, de csak az összeg 1 százalékát használták fel
- 19:32 Sok minden tisztázatlan a Fradi körül, de egy elvágyódó játékost megnevezett a sportigazgató
- 18:49 Elkészült a Tisza Alaptörvény-módosítása: nem tölthet 8 évnél többet hivatalban a kormányfő, vége lehet a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak
- 16:41 Már nem is emlékszik, milyen nem híresnek lenni – a 80 éves Cher pályája képekben
- 18:16 Kármán András felmentette a NAV elnökhelyettesét, akinek a márciusi buliján meghalt a hivatal tábornoka
- 19:45 Kim Kardashian fehérneműi között találtak 3 milliárdnyi kokaint
- 16:35 Példátlan eset: leszavazták a közmédiacég vezérigazgatójának, Áder egykori sajtófőnökének beszámolóját
- 14:47 Palvin Barbara újra meghódította Cannes-t: galérián a legjobb pillanatai
- 18:42 Két eseményt is töröltek Magyar Péter ausztriai programjából
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 18:49 Hét hónappal a tragédia után eltemették a Kenyában lezuhant Süllős Gyulát és családját
- 19:05 Vezetés közben meghalt egy férfi Újpesten
