Nagyvilág
Élő
David Cameron brit külügyminiszter szerint a kétállami megoldás nélkül sem Izrael, sem a palesztinok nem élhetnek biztonságban.
2024. 01. 09. 19:02
Élő
A hadászati kezdeményezés továbbra is az orosz hadseregé az ukrajnai háborúban, és Moszkva következetesen el fogja érni a „különleges hadművelet” célját – jelentette Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy, az orosz hadsereg parancsnokaival kedden megtartott online konferencián.
2024. 01. 09. 18:52
Élő
Annalena Baerbock német külügyminiszter több mint 10 tonnányi segélyszállítmányt adott át kedden az egyiptomi Vörös Félholdnak, hogy továbbítsa a Gázai övezetben élő palesztin civileknek.
2024. 01. 09. 17:17
Élő
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szalem el-Abdullah el-Dzsábir asz-Szabah kuvaiti külügyminiszterrel egyeztetett kedden telefonon.
2024. 01. 09. 16:45
Élő
Az olaszországi Modena városa kedden megakadályozta, hogy egy köztulajdonan álló rendezvénycsarnokot az ukrajnai Mariupol város újjáépítéséről szóló magánrendezvényre használjanak, mondván, hogy az nyíltan támogatni látszik Oroszország ukrajnai háborúját – számolt be a Reuters.
2024. 01. 09. 15:32
Élő
Az ukrán védelmi hírszerzés (NUR) közölte, hogy az ukrán fegyveres erők 2024.
2024. 01. 09. 14:41
Élő
Magyarország elítéli az Izrael ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon indított jogi támadást- tette közzé Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden közösségi oldalán. A miniszter a Facebookon közölte: az izraeli kormány koalíciós megállapodásának megfelelően új izraeli külügyminiszter lépett hivatalba év elején, Yisrael Katzcal azonban nem vagyunk ismeretlenek egymásnak, négy éve egyszer már találkoztunk, amikor ő a közlekedési kérdésekkel foglalkozott.
2024. 01. 09. 14:23
Élő
Dr.
2024. 01. 09. 13:51
Élő
A dél-koreai titkosszolgálat bizonyítékokkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy a Hamász palesztin terrorszervezet Észak-Koreától kapott fegyvereket használ – írta a Korea JoongAng Daily dél-koreai napilap kedden.
2024. 01. 09. 13:40
Élő
Az ukrán villamosenergia-hálózat üzemeltetője szerint a szélsőséges téli időjárás miatt kilenc régióban több mint ezer város és falu maradt áram nélkül, mivel az orosz légicsapások meggyengítették az energiarendszert – írja a Reuters alapján a The Guardian.
2024. 01. 09. 13:26
Élő
Németország és Egyiptom egyetért abban, hogy a Gázai övezet és Ciszjordánia a palesztinoké – közölte kedden egyiptomi látogatása alatt Annalena Baerbock német külügyminiszter.
2024. 01. 09. 13:03
Élő
Az izraeli támadások a Gázai övezetben elérték a humanitárius, jogi és erkölcsi határokat, és Izrael ezzel nem fogja elérni az ország biztonságát – mondta Ajmán Szafadi, Jordánia külügyminisztere.
2024. 01. 09. 11:53
Élő
Ukrajna nem fogja válasz nélkül hagyni Oroszország legutóbbi súlyos csapásait – közölte hétfő esti videoüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
2024. 01. 09. 10:44
Élő
Jurij Ihnat légierő szóvivője szerint Ukrajnának hiánya van a légvédelmi irányított rakétákból – írja a The Guardian.
2024. 01. 09. 10:29
Élő
Izrael kiterjesztette a harcokat a Gázai övezet déli részén, Hán-Junisznál – közölte az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője kedd reggel.
2024. 01. 09. 10:21
Élő
Az ukrán-magyar határszakaszon 4626-an léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5006-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
2024. 01. 09. 10:16
- 16:36 Vitézy Dávid: Ötszörösére emeljük az útfelújításokra szánt keretet
- 16:34 Halálos lövöldözés történt Krakkó belvárosában
- 16:22 Német katonai beavatkozásról szóló álhírek terjednek Lengyelországban
- 16:00 „A nők szövetségi kapitánya végig fúrt a háttérből” – a külföldön sikeres tornaedző itthon nem bírt a közeggel
- 15:48 Kína egy cégvezetőt szervezett be, hogy kémkedjen az Nvidia vezére után
- 15:41 Felszámolják a 12 percnyi késést okozó lassújeleket a győri fővonalon
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 15:10 Folytatódik a Széchenyi-kártya-program, 250 milliárdot szánnak rá
- 15:02 Scheiring Gábor: Amerika, ahogy ritkán látjuk
- 14:55 Sérülés miatt változott a magyar válogatott kerete
- 14:53 Rendőrök bántalmaztak újságírókat a francia tüntetéseken
- 14:48 Az USA végre felhagy az ősöreg flopilemezek használatával a légi irányításban
- 14:34 Az olaszok szerint ötéves kitiltást kapott egy Fradi-drukker az európai focimeccsekről
- 14:18 Gajdos László: 12 millió facsemetét ültetünk el a következő években
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 06:00 Jó vagy a háborús filmekben, ha 8-ból legalább 6-ot felismersz ebben a képes kvízben – 2. rész
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 08:05 90 évesen újranősül Müller Péter
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 08:02 Török Gábor: Mintha Magyar Péter retorikai stratégiaváltáson gondolkozna
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
- 11:41 Véget ért a sukorói bérletidíj-vita: új szerződést kötöttek a Kovács Katalin Akadémiával
