Nagyvilág
Élő
Az irániak nagyrészt el vannak vágva a globális kommunikációtól, miután leállt az internet - közölte az internetforgalmat figyelő, londoni székhelyű NetBlocks szervezet csütörtökön.
2025. 06. 19. 10:38
Élő
A közel-keleti konfliktus eszkalálódása, valamint az ennek nyomán elrendelt légtérzárak miatt a Wizz Air úgy döntött, hogy július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti a dubaji és abu-dzabi-i járatait – közölte a légitársaság csütörtökön.
Élő
Az izraeli hadsereg csütörtöki közleménye szerint az Iránt érintő légicsapások legutóbbi hullámában célba vették az araki, jelenleg nem működő reaktort is, hogy megakadályozzák az atomfegyverek előállításához szükséges anyagok előállítását.
Élő
Legkevesebb negyvenen megsebesültek, közülük ketten súlyosan a csütörtök reggeli iráni rakétatámadásban Izraelben – jelentette az izraeli mentőszolgálat.
2025. 06. 19. 07:23
Élő
A kormány alapos tervezést követően hat magyar állampolgárt evakuált Iránból, illetve ezzel párhuzamosan a biztonsági körülmények javulásáig felfüggesztette a teheráni nagykövetség helyi működését – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
2025. 06. 19. 06:44
Élő
Irán határozottan meg fogja védeni területi épségét az izraeli agresszióval szemben – közölte szerdán Iszmáil Bagai iráni külügyi szóvivő.
Élő
Végső ultimátumnak nevezte Donald Trump amerikai elnök szerdán az Iránhoz intézett felszólítását a feltétel nélküli megadásról.
2025. 06. 18. 21:49
Élő
Izraelben nyilvánosságra hozták, hogy a Bat Jam-i rakétabecsapódás halálos áldozatai között volt a hétéves Nasztya Burik, aki Ukrajnából leukémia betegségének kezelésére érkezett családjával Izraelbe.
2025. 06. 18. 19:12
Élő
Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter szerdán bejelentette, hogy az izraeli hadsereg (IDF) folytatja az iráni hatalmi jelképekre mért csapásokat.
2025. 06. 18. 18:26
Élő
Az Irán és Izrael közötti konfliktus eszkalációjáról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin, Oroszország és Mohamed bin Zájid Ál Nahajan sejk, az Egyesült Arab Emírségek elnöke.
2025. 06. 18. 16:37
Élő
Irán soha nem fogja megadni magát a nyomásnak
2025. 06. 18. 14:57
Az egyik gép lezuhanását követően nem tártak fel súlyos biztonsági aggályokat az Air India 787-esein
A légitársaság egyik Boeing 787-es gépe pár nappal ezelőtt zuhant le, közel 300-an meghaltak.
2025. 06. 18. 10:47
Élő
Ali Hámenei, legfelsőbb vezető azt írta az X-en, hogy Iránnak határozott választ kell adnia „a terrorista cionista rezsimnek", hozzátéve, hogy „nem fogunk kegyelmet mutatni a cionistáknak".
2025. 06. 18. 10:10
Élő
Az iráni hatóságok közölték, hogy őrizetbe vették az izraeli Moszad hírszerző titkosszolgálat öt feltételezett ügynökét, akiket azzal vádolnak, hogy „bemocskolták” az ország imázsát az interneten.
2025. 06. 18. 09:11
Élő
Az alábbi térképen jól látszik, ahogy az ötödik napja tartó kölcsönös légi- és rakétatámadások miatt a nemzetközi légi közlekedés – más konfliktuszónákhoz hasonlóan – teljesen elkerüli az Izrael és Irán közötti területek légterét.
2025. 06. 18. 08:42
Élő
Az izraeli hadsereg (IDF) az X-en azt írta, hogy az éjszaka egy (urándúsításhoz használt – a szerk.) centrifugákat gyártó telephely és több fegyvergyártó létesítmény ellen hajtottak végre támadást.
2025. 06. 18. 08:36
Élő
Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba, a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI tudósítása szerint.
- 12:18 A hívek millióinak lehelete és izzadása miatt kell megtisztítani a Sixtus-kápolna világhírű freskóját
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
- 11:10 „Oktatók vagyunk, nem nyomozók” – rabló-pandúrt játszanak az egyetemeken a mesterséges intelligenciával
- 11:10 Defekt babrált ki a MotoGP címvédőjével, megszakadt a Ducati szédületes sorozata
- 11:04 Kórházba került a CATL-gyár egyik dolgozója, miután órákon keresztül mérges gázoknak volt kitéve
- 10:42 Veszélyben az energiaellátás vagy politikai színjáték? – a hamis zászlós műveletek története a gleiwitzi rádiótoronytól a Krímig
- 10:39 Sorozat készülhet András herceg bukásáról, de kérdés, ki készítené el
- 10:32 „Egymás emberi méltóságának tisztelete alap” – írja a felsőoktatási államtitkár, aki silány minőségű emberekről beszélt a diplomaosztón
- 10:17 Orbánnal és Putyinnal riogatva kampányolnak a svájci közmédia meggyengítése ellen
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 09:35 Frakkot, Gombóc Artúrt és Mézgáékat is életre keltette a mesterséges intelligencia
- 09:30 Mint aki belépett a Kardashian-klánba: alig ismerni rá az új stílusban mutatkozó Demi Moore-ra
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét, és kiposztolta 30 millió követőjének
- 08:28 Pataky Attila az anyósát féltette „a migránslepte” Malmőben: Azt akarod, hogy megerőszakoljanak? 10-20 fekete elszórakozik veled
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 06:12 Meghalt Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét, és kiposztolta 30 millió követőjének
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 04:40 Holtan találtak a leghíresebb gyerekrablás áldozatára
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
