Régen minden jobb volt.
Például az amerikaiak nem voltak hülyék, legalábbis tetten érhető volt a politikai/katonai döntéseikben, hogy kalkuláltak a következményekkel. Régebben, amikor nem az izraeli Moszad volt az Egyesült Államok elnökének elsődleges információs forrása, például az Egyesült Államok vezérkara pontosan tisztában volt azzal a ténnyel, hogy – ellentétben a nyugati civilizációval – a vallás a Közel-Keleten nem kulturális intézmény, hanem aktívan megélt hit, ami az élet minden aspektusára kiterjed.
Tisztában voltak vele például, hogy egy-egy muszlim sejk (vallási vezető) még a halálában is veszélyes lehet: sírja zarándokhellyé válhat, és hívek ezreit ösztönözheti a harc folytatására, emlékezetét pedig nemzedékek őrzik mártírként.
Ezt elkerülendő az Egyesült Államok a legfontosabb dzsihadista vezetők holttestét rendszerint úgy tüntette el, hogy ne maradjon utánuk zarándokhellyé váló sír. Oszama bin Ladent 2011-ben fehér lepelbe csavarták, imát mondtak fölötte, majd súlyozott zsákban az Arab-tenger fenekére küldték a USS Carl Vinson fedélzetéről; hasonlóan jártak el 2009-ben a Szomáliában megölt Saleh Ali Saleh Nabhannal és 2019-ben Abu Bakr al-Bagdadival is. Abu Musab al-Zarkávi holttestét 2006-ban felboncolták, majd titkos, jelöletlen sírban temették el Bagdadban.
Trump elnök második ciklusára ennek már nyoma sincs.
