Megölték Moammer Kadhafi egykori líbiai vezető fiát, Szaif al-Iszlám Kadhafit – közölték kedden a családhoz közel álló források, az ügyvédje és a líbiai média.
Mint az MTI írja, a líbiai főügyészség szerdán arról számolt be, hogy az 53 éves férfi lőtt sebek következtében halt meg.
A családhoz közel álló források szerint a nyugati országrészben található Zintán városában, otthona udvarán gyilkolták meg Szaif al-Iszlámot.
A négy támadó elmenekült a helyszínről. 2015-ben egy líbiai bíróság távollétében halálra ítélte Szaif al-Iszlámot, azzal a váddal, hogy az apja, Moammer Kadhafi hatalmának megdöntésére 2011-ben kitört felkelés idején békés tüntetők meggyilkolására buzdította a hatóságokat.
2021-ben Szaif al-Iszlám elnökjelöltként regisztrálta magát, de egy bírósági döntés kizárta a megmérettetésből.
Nemrég írtunk arról, hogy Kadhafi másik fiát, Hannibal Kadhafit tíz év fogság után 11 millió dollárért kiengednék a börtönből.
Emlékezetes, hogy Nicolas Sarkozy korábbi francia államfőt öt évre börtönre ítélték, mert megállapodott Kadhafival arról, hogy az a 2007-es elnökválasztási kampányához törvénytelen pénzügyi támogatást ad, több millió euró összegben.

