Donald Trump a Fehér Házban fogadta csütörtökön María Corina Machadót, a Nobel-békedíj tavalyi kitüntetettjét, aki szavai szerint felajánlotta a kitüntetését az amerikai elnöknek.
A venezuelai ellenzéki vezető a zárt ajtók mögött tartott találkozót követően a Fehér Ház előtt újságíróknak azt mondta, hogy a gesztus „elismerése volt (Donald Trump) különleges elkötelezettségének a szabadságunk mellett”.
Machado, amikor tavaly októberben Oslóban bejelentették kitüntetését, Donald Trumpnak ajánlotta Nobel-békedíját, amit azzal indokolt, hogy az amerikai elnök a béke érdekében végzett munkájával kiérdemli azt.
A Fehér Ház szűkszavúan nyilatkozott
A találkozó tényét Karoline Leavitt fehér házi szóvivő napi sajtótájékoztatóján megerősítette, de részletek nem derültek ki a megbeszélés tartalmáról.
A Venezuela jövőjével kapcsolatban feltett kérdésre a sajtótitkár elmondta, hogy Donald Trump elnök támogatja a választások kiírását Venezuelában „amikor annak eljön az ideje”.
Azt is elmondta, hogy Trump elnök véleménye nem változott María Corina Machado alkalmasságáról Venezuela vezetésére, amit „az elnök realisztikus helyzetértékelésre alapozott az általa olvasottak alapján, és a tanácsadóitól, valamint a nemzetbiztonsági csapattól hallottakra alapozva” – fogalmazott Karoline Leavitt.
Donald Trump január első napjaiban, Nicolás Maduro venezuelai elnök letartóztatását követően María Machado venezuelai lehetséges szerepével kapcsolatban szkeptikusan nyilatkozott, és azt mondta, hogy
nagyon kemény lenne a számára vezetővé válni, mert nem rendelkezik támogatással, illetve elismeréssel az országon belül.
Arról, hogy a venezuelai társadalom mit gondol az amerikai befolyásról, hosszabban itt írtunk.
(MTI)
