Egyelőre sikerült elkerülni a kábítószer-csempészet elleni amerikai katonai beavatkozást Mexikóban – jelentette ki hétfőn Claudia Sheinbaum, az ország elnöke, miután telefonon tárgyalt amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal.
Sheinbaum mexikóvárosi sajtótájékoztatóján elmondta: visszautasította Trump elnöknek azt a felvetését, hogy az Egyesült Államok hadműveletet hajtana végre Mexikóban a drogkartellek ellen.
Folytatjuk az együttműködést szuverenitásunk tiszteletben tartása mellett
– tette hozzá.
A beszélgetés során nagyon világosan kiderült, hogy az együttműködés és a koordináció működik közöttünk, és folytatni tudjuk a közös munkát ebben a keretben. Bármikor bejelenthetnek valami mást, és ebben az esetben új beszélgetést fogunk kezdeményezni, mert mi kommunikációt, párbeszédet és megértést szeretnénk. Ezt mindig is hangoztattuk
– mondta Sheinbaum, majd hozzátett: Mexikó és az Egyesült Államok jelentős sikereket értek már el a biztonsági együttműködés területén. Például 50 százalékkal csökkent a fentanil beáramlása az Egyesült Államokba Mexikó felől.
A mexikói vezető azt is megemlítette, hogy a kábítószerként használt fentanil okozta halálozások száma az Egyesült Államokban 43 százalékkal csökkent.
A fentanilt nagy mennyiségben csempészik az Egyesült Államokba főként Mexikó és részben Kanada felől, de összetevői jórészt Kínából származnak. Trump elnök a múlt héten a Fox News hírcsatornának nyilatkozva arról beszélt, hogy szerinte Mexikót nem a kormánya, hanem drogkartellek irányítják, és felvetette egy amerikai csapássorozat lehetőségét is az ellenük folytatott küzdelemben. (MTI)
