Nagyvilág

A nő rózsaszínben: 20 év után azonosították a Barcelonában egy út mellett talált holttestet

Egy nemzetközi rendőrségi összefogás keretein belül derült ki annak a nőnek a személyazonossága, akit 20 évvel ezelőtt egy autóút mellett találtak meg élettelenül, írja a BBC.

Az Interpol csütörtökön nevezte meg az áldozatot, aki az akkor 31 éves orosz állampolgárságú Liudmila Zavada volt.

Tavada holtteste 2005 júliusában került elő egy út mellől Spanyolország észak-keleti részén, Barcelona tartományban.

A spanyol rendőrség csak úgy hivatkozott rá, hogy „a nő rózsaszínben”, mert ilyen színű felső, melegítőalsó és cipő volt rajta, amikor rátaláltak.

A nyomozóknak gyanús lett a haláleset, a vizsgálatok ugyanis megállapították, hogy a holttestet 12 órával azelőtt mozgatták, mielőtt az egyenruhások megtalálták.

De minden erőfeszítés hiábavaló volt, a nőt évtizedekig nem tudták beazonosítani. Eddig.

Az Interpol 2023-ban indított el egy különleges műveletet, amelynek a lényege, hogy a meggyilkolt vagy gyanús körülmények közt elhunyt, azonosítatlan női holttestek kilétét felderítsék.

Miután kiadták a nő adatait, a török rendőrség adatbázisában bukkant fel az ujjlenyomata, és így kiderült, hogy ki is ő valójában. Ezt követően összevetették a DNS-ét egy közeli hozzátartozójával Oroszországban, ami megerősítette a feltételezést.

Kapcsolódó
Tetoválása alapján azonosítottak egy 31 éve meggyilkolt brit nőt
Az áttörést egy honlap elindítása hozta meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik