- Szerda éjszaka orosz drónokat lőttek le Lengyelország felett, miközben nagyszabású orosz rakéta- és dróntámadás indult Ukrajna ellen.
- Donald Tusk lengyel miniszterelnök tájékoztatása szerint 19 drón sértette meg a lengyel légteret, a légvédelem valamennyit hatástalanította.
- A lezuhanó törmelékek a kelet-lengyelországi Wyrykiben, nem messze a fehérorosz határtól megrongáltak egy háztetőt.
- Az utolsó drónt reggel 6 óra 45 perckor hatástalanították, személyi sérülés nem történt.
- A behatolás miatt négy repülőteret le kellett zárni.
- Lengyelország kérvényezte a NATO 4-es cikkelyének alkalmazását az incidens miatt, ami azt jelenti, hogy a szövetség fő döntéshozó testülete tárgyalni fog arról, hogy az érintett tagállam területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága veszélybe került-e.
- Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen az események után azt mondta, Európa harcban áll.
Az oroszok szerint „nem tervezték” lengyel területen lévő célpontok megtámadását, Orbánnak üzent a lengyel külügyminiszter
Töröltek egy Budapestről induló járatot a lengyel légtérben lelőtt orosz drónok miatt
A LOT légitársaság LO534 számú Varsóba induló járata törlésre került
– válaszolta kérdésünkre a Budapest Airport. A Budapest Liszt Ferenc repülőtér sajtóosztályát azután kerestük meg, hogy négy repülőteret is lezártak szerdán Lengyelországban a berepülő orosz drónok miatt. Az egyik lezárt reptér a Varsó-Chopin repülőtér volt, ahova Budapestről is érkeznek járatok.
Reuters: A NATO nem tekinti támadásnak a lengyel légtérbe behatoló orosz drónokat
A NATO nem tekinti támadásnak a lengyel légtérbe behatoló drónokat – közölte egy NATO-forrás szerdán a Reuters hírügynökséggel, hozzátéve, hogy az első jelek szerint a hat–tíz orosz drón szándékosan hatolt be a légtérbe. Elmondta azt is, hogy a NATO Patriot légvédelmi rendszerei a radarjaikkal észlelték a drónokat, de nem semlegesítették őket.
A forrás szerint a NATO által közösen működtetett lengyel F-16-os vadászgépek, a holland F-35-ösök és az olasz Awacs felderítő repülőgépek vettek részt az éjszakai műveletben.
Szijjártó: Most kell hideg fejjel gondolkodni
Ha valamikor, hát most van szükség a párbeszédre! A háború eszkalációs kockázata egyre súlyosbodik, most kell hideg fejjel, józan ésszel gondolkodni és cselekedni! Európának békére van szüksége, mi ezt képviseljük mindenhol!
– írta Szijjártó Péter az orosz drónok lelövésével kapcsolatban. A külügyminiszter Fehéroroszország fővárosában, Minszkben tartózkodik, bejegyzését is onnan küldte.
A katonai művelet befejeződött, egy drónt már megtaláltak
A lengyel hadsereg fél kilenc körül jelentette be, hogy befejezte a katonai műveletét, miután lelőtte a lengyel légtérbe behatolt drónokat.
Az X-en írt közleményben a következő áll:
A lengyel és szövetséges légierő lengyel légtér megsértésével kapcsolatos műveletei befejeződtek. A lengyel légteret megsértő tárgyak lehetséges becsapódási helyeinek keresése és lokalizálása folyamatban van.
A lakosság biztonságát szem előtt tartva arra kérnek mindenkit, hogy ha ismeretlen tárgyat vagy annak maradványait látják, akkor ne közelítsék meg, ne érintsék meg és ne mozgassák.
A BBC cikke szerint egy sérült drónt már megtaláltak Czosnówka faluban, Kelet-Lengyelországban, körülbelül 40 km-re a belorusz határtól.
Donald Tusk: Minden szövetségesünk nagyon komolyan veszi a helyzetet
Ma újabb lépés történt az eszkaláció felé: orosz–iráni drónok repültek Lengyelország légterében, a NATO légterében. Nemcsak egy volt, amit balesetnek lehetne nevezni, hanem legalább nyolc Lengyelország felé irányított támadó drón
– erről Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszélt. Hozzátette: az oroszoknak érezniük kell a következményeket és hogy a háború nem terjeszthető ki. Donald Tusk lengyel miniszterelnök elmondása szerint „hatalmas” számú orosz drón sértette meg a lengyel légteret, és a drónokat lengyel és NATO-pilóták lőtték le.
Ez az első alkalom, hogy orosz drónokat lőttek le egy NATO-ország területén. Minden szövetségesünk nagyon komolyan veszi a helyzetet. Nincs tudomásunk áldozatokról
– mondta. Hozzátette, hogy valószínűleg Oroszország „nagyszabású provokációjáról” van szó. Tusk szerint a drónok keresése folytatódik, de hozzátette, hogy nincs ok a pánikra, és a helyzet most már ellenőrzés alatt van. Megismételte, hogy kapcsolatban áll a NATO főtitkárával. A repülőterek, köztük a fő nemzetközi repülőtér, a varsói Chopin repülőtér is újra megnyitották kapuikat.
Szijjártó Péter külügyminiszter egyelőre nem szólalt meg a történtekkel kapcsolatban, az MTI pedig nem is számolt be még a történtekről.
- 22:32 Kevés hiányzott a magyar futóbronzhoz az atlétikai Európa-bajnokságon
- 22:04 Varga Barnabás kihagyott tizenegyese döntötte el a görög Szuperkupát
- 21:08 Tűz ütött ki a Halászbástya közvetlen közelében, a Budai Várnegyedben
- 20:59 Fél Hollywood gyűlölte, majd miután élő adásban akart véget vetni az életének, mindenki szíve megesett rajta – mi történt Perez Hiltonnal?
- 20:43 Egyetlen ágy miatt kér segítséget a Bethesda Gyermekkórház
- 20:31 Teljesen szétesett a végére, súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen
- 20:20 Elképesztően látványos képek érkeztek a napfogyatkozásról – galéria
- 20:18 Milák Kristóf: Van egy fejlődésre késztető érzésem, jó ismét medencében lenni
- 20:17 Kamionnal ütközött egy autó az M1-esen, 3 km-es a dugó
- 19:56 Elmaradt piros lap miatt bűnhődik a balhés magyar bajnoki futballbírója
- 19:14 A kormány szigorítana: a jövőben nem sörözhetnének legálisan a 14 és 15 éves németek
- 19:13 Több embert kórházba szállítottak egy hotelből a Garda-tónál
- 19:02 A Fradi nemzetközi trendet hozott az NB I-be új mezével, de lesznek-e követői?
- 18:59 Ezt az elfogadhatatlan magatartást nem hagyja büntetlenül a vb-bronzérmes csatár
- 18:53 Magyar Péter: Megérkezett az első süllyesztendő bárka Paksra
- 14:22 Magyar Péter rendkívüli bejelentést tett Paksról
- 09:18 A napfogyatkozás után egy másik látványos jelenséget is megfigyelhetünk este
- 11:08 Mutatjuk, milyen állatok tűnnek fel éjszaka a magyar kerti tavaknál
- 11:33 „Nonszensz” – Bátonyi Péter a hatvanpusztai bírságról
- 10:37 Így lopta ki a röviditalokat egy férfi az Aldiból
- 15:01 Vida Kamilla: Magyar Péter nem engedi, hogy elfelejtsük Orbán rendszerét
- 11:26 Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt
- 15:55 A Legfőbb Ügyészség szerint indokolatlan volt és adatvédelmi problémákat is felvet, hogy az NKA-ügyben lefoglalták a Fidesz összes szerverét
- 05:10 Ma este napfogyatkozás lesz: mutatjuk, mikor és hogyan lehet megfigyelni
- 14:40 Tóth Vera Tóth Gabiról: Ő most az egyik olyan szereplő, akire rá lehet tenni egy egész korszak indulatát, csalódását és dühét

